113 éve született Karády Katalin
1910. december 8-án született Karády Katalin. A filmsztár emlékét egykori pesti és New York-i lakóházának falán márványtábla őrzi, a Madame Tussauds Budapest épületében pedig élethű figura jeleníti meg felejthetetlen alakját.
A viaszmás kialakításán hazai és külföldi szakemberek dolgoztak hónapokon keresztül, hogy tökéletesen visszaadják a legenda külsejét. A születésnap alkalmából Péter Zsolt színháztörténész, Karády kutatója árult el néhány titkot a díva életéről.
A sztár elkészült
Karády Katalin viaszszobrán több hónapig dolgozott egy nemzetközi stáb, hogy a leghitelesebben mutassák be a színésznőt. „A figura 1942-ből idézi meg Karádyt. Ebben az évben hét filmet forgatott, karrierje csúcsán volt” – mondta el Péter Zsolt színháztörténész, aki szakértőként segítette a viaszmás létrejöttét. „Eredeti fotók és filmfelvételek segítségével igyekeztünk a leghitelesebben visszaadni királynői tartását, szuggesztív tekintetét. A színésznő 174 cm magas volt. Szemének jellegzetes zöld színétől az arcán lévő apró anyajegyig minden részletre odafigyeltünk” – számolt be Péter Zsolt.
Bármit viselt, divatot teremtett
„Karády divatformálásában semmi tudatosság nem volt, ám a sztárkultusszal együtt járt, hogy a rajongók másolták hajviseletét, ruháit és kiegészítőit. A Ne kérdezd, ki voltam című filmjének bemutatója után terjedt el például a Karády-gallér. Ezt a korabeli reklámipar is igyekezett jól kihasználni: a színésznővel a szappantól a vitaminig számos terméket hirdettek” – mondta Péter Zsolt. A Madame Tussauds Budapestben Karádyt egy fehér gyöngyökkel hímzett, fekete estélyi ruhában láthatja a közönség. Letisztult egyszerűsége modern és kortalan, akárcsak a színésznő kultusza. „Az eredeti ruhát Karády jó néhány fellépésén viselte, többek között a Színházi Magazin című lap gálaműsorán 1942-ben” – tette hozzá a szakértő.
A díva autója
Legtöbbször egy hathengeres Fiat 1100 típusú autóval látható a fotókon, amelyet 1940-ben vásárolt. Később egy halványkék Mercedes-Benzről olvashatunk a korabeli újságokban. Rajongói előszeretettel hagyták ott kézjegyüket a díva autóján, de előfordult az is, hogy lelopták a márkajelzést, vagy a tükröt a járműről. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy Karády legtöbbször taxizott, vagy bérelt autóval utazott – ő maga ritkán ült a volán mögé.
Félbetört karrier
Karády élete tipikus 20. századi magyar sors. A színésznőt vőlegényével, Ujszászy Istvánnal együtt 1944 áprilisában letartóztatta a Gestapo. Több héten át vallatták, kínozták, mielőtt visszamehetett kifosztott lakásába. Ujszászy, a magyar kémelhárítás főnöke a háború után orosz hadifogságba került, majd tisztázatlan körülmények között eltűnt. A színésznő a háború legborzalmasabb óráiban is üldözötteket, köztük gyerekeket mentett. A harcok elmúltával azonban csak nagyon rövid ideig élvezhette a békés új életet. A Rákosi-rendszerben elfogyott körülötte a levegő. Nem kapott színházi szerződést és az Államvédelmi Hatóság rendszeresen zaklatta. Karády 1951. február 19-én egy fellépés ürügyével Szombathelyre utazott, majd egy előre megszervezett akcióval elhagyta az országot. Előbb Brazíliában, majd az Egyesült Államokban kezdett új életet.
Kalapüzlet New Yorkban
Bár kezdetben még csak „ösztönösen” alakította a divatot, később nagyon is tudatos lett a stílus világában. Emigrálása után Karády jól menő kalapüzletet nyitott először São Paolóban, majd Rochelle Millinery néven New Yorkban, ahol még Nancy Reagan is előszeretettel vásárolt. A kiváló kézügyességű sztár legszívesebben a műhelyben dolgozott, az alkotómunkát kimondottan élvezte.
Hazatérés koporsóban
Miután disszidált Magyarországról, soha többé nem lépte át az országhatárt. New Yorkban hunyt el. Földi maradványait azonban végakaratának megfelelően hazahozták és a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra. Sírját Fekete Tamás alkotása, egy félig leégett gyertya díszíti. Karády Katalin emléke ezentúl nemcsak filmjeiben és dalaiban él tovább, hanem a Madame Tussauds Budapest épületében is. Május óta bárki fotózkodhat a magyar ikon élethű másával.