Jóga a felhők felett Jordán Adéllal
Szeptember 19-én este 8 órakor a MOL Skydeck tetején egy különleges esemény kerül megrendezésre, ahol a lenyugvó nap fényei és a város éjszakai kivilágítása adnak lenyűgöző hátteret a Jordán Adél által vezetett emlékezetesnek ígérkező jógaórának.
A város legmagasabb pontjáról szívhatják magukba a résztvevők az esti panorámát és a felhők energiáit, hogy aztán a Zazie-ban egy rendhagyó vacsorán kóstolják meg Bíró Dani séf különleges fogásait.
A jóga egyik szépsége, hogy szó szerint bárhol végezhetjük.
Azonban a stúdióban végzett gyakorláshoz képest a természet lágy öle, vagy egy-egy különlegesebb helyszín sokat hozzá tud adni az élmény kiteljesedéséhez. Mikor elhagyjuk a stúdió négy falát, minden érzékszervünk felébred. Különösen az illatok, a látvány és az érintés azok, melyek aktiválják a tudatosságért felelős agyi területeket. Nem mellesleg egy korábbi svéd tanulmány arra is rámutatott, hogy a természet megfigyelése növeli a belső fókuszt és elmélyíti a tudatos relaxációt.
A MOL Campus tetején található Skydeck pedig egyenesen a felhőkhöz vezet.
A résztvevők az egyes pózok után csigolyáról-csigolyára gördülhetnek fel, aminek a végén a csodálatos kék, majd csillagos eget pillanthatják meg. Figyelhetik a felhők lágy mozgását, vagy a madarak elegáns siklását a fejük mellett. Az óra háziasszonya Jordán Adél lesz, aki a budapesti Katona József Színház színésze és immár 20 éve jógázik, az utóbbi 5 évben pedig már oktatja is azt.
Rajong a különleges helyszínekért, tartott már jóga órát többek között a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában, a Katona József Színházban és a Várkert Bazárban is, most pedig 120 méter magasan teríti le jógamatracát.
A szellemi és testi feltöltődés után a Kopaszi-öböl partján korábban megnyitott Zazie Bistro & Bar készül egy fenséges brunch vacsorával, hiszen nem csak az elmét, de a testet is táplálni kell egy ilyen izgalmas élmény után. Bíró Dániel séf szezonális és egészséges fogásokkal készül a résztvevőknek, lesz többek között burrata pestóval sült bazsalikommal és fenyőmaggal, sült padlizsán szezámos joghurttal és gránátalmával, cézár saláta, túrógombóc házi baracklekvárral, és az ikonikus vattacukros madártej is terítékre kerül egy signature koktél társaságában.
Jelentkezés és további részletek az esemény Facebook oldalán.