Amikor az öröm és a gyász egyszerre van jelen: az anyaság és az identitásváltás nehézségei

Létezik egy életfázis, ami hormonális átrendeződéssel, az identitás teljes gyökeres átalakulásával és az önmagunkhoz fűződő viszony újrafogalmazásával jár. Mindenki ismeri, felkészítjük rá a fiatalokat, és türelemmel fordulunk feléjük, amikor benne vannak. Ez a serdülőkor, azaz az adoleszcencia. Van azonban egy ezzel teljesen egyenértékű, mélyreható fejlődési szakasz, amin nők milliói mennek keresztül, amikor édesanyává válnak: a matreszcencia.

A kifejezést Dana Raphael antropológus alkotta meg az 1970-es években, ám a fogalom a mai napig meglepően hiányzik a köztudatból. Bár a női test és lélek legtermészetesebb és legösszetettebb transzformációjáról van szó, a legtöbb anya mégis teljes elszigeteltségben, egyéni kudarcként vagy belső krízisként éli meg ezt a fejlődési ívet.

Mi az a matreszcencia valójában?

A matreszcencia kifejezést szándékosan a serdülőkor mintájára hozták létre. Míg az adoleszcencia a gyermeket felnőtté formálja, addig a matreszcencia a nőt alakítja anyává. A neurológiai és pszichológiai változások léptéke mindkét esetben összemérhető, az elismerésük mértéke azonban mégis elmarad a várttól.

Ezt olvastad már?

A test, ami életet adott: miért érdemel türelmet és gyengédséget a szülés utáni időszak?

„Anyává váltam, de magamnak idegen lettem”: a szülés utáni identitásválság természetes folyamata

Dr. Aurelie Athan, a Columbia Egyetem klinikai szakpszichológusa és a téma elismert kutatója rámutat, hogy a matreszcencia nem egyetlen esemény – például a szülés pillanata –, hanem egy tartós, hónapokig vagy akár évekig húzódó folyamat. Ebben az időszakban a nő fizikai, hormonális, pszichológiai, szociális és szellemi dimenziói szimultán rendeződnek újra. Ez a folyamat ráadásul nem korlátozódik az első gyermek érkezésére: minden egyes újabb kisbabával újrarendeződik a családi rendszer és az anyai identitás is.

A transzformáció három dimenziója

Az anyává válás folyamata három egymásba fonódó területen zajlik le, amelyek mindegyike mély nyomot hagy a mindennapokban:

A biológiai és idegrendszeri átrendeződés: a várandósság és a szülés utáni időszak drasztikus hormonális változásai mellett az agyszerkezet is átalakul. Neuroimaging (agyalkotó) vizsgálatok igazolják,hogy az empátiáért és a veszélyérzékelésért felelős agyi területeken a szürkeállomány mérhetően megváltozik, és ez a hatás legalább két évig kimutatható marad.

Identitáskrízis és a lelkifurdalásmentes gyász: egy teljesen új, maradandó szerepbe kell belenőni, miközben óhatatlanul megjelenik a korábbi, független én elengedése feletti gyász. Ezt a veszteségérzetet ritkán merik a nők nyíltan kimondani, mert attól tartanak, hogy a régi életük visszasírása a kisbaba iránti szeretet megkérdőjelezését jelenti, pedig a két érzés tökéletesen megfér egymás mellett.

Társas kapcsolatok átalakulása: megváltozik a külvilág viszonyulása az újdonsült anyához, és a belső körök is átrendeződnek. A gyermektelen barátnőkkel való kapcsolatok ebben az időszakban gyakran elcsendesednek – nem konfliktusok miatt, hanem mert a mindennapi élethelyzetek annyira eltérővé válnak, hogy nehéz átmenetileg hidat építeni köztük.

Miért érezzük úgy, hogy valami baj van velünk?

Mivel a társadalom nem tanítja meg nekünk a matreszcencia fogalmát, a nők többsége a természetes bizonytalanságot, szorongást vagy az identitásvesztést egyéni kudarcként éli meg. Sokan levonják a szomorú következtetést, hogy „nem valók anyának”, ahelyett, hogy tudatosítanák: egy normális, jól dokumentált fejlődési szakaszon mennek keresztül. A szakszerű elnevezés ismerete már önmagában felszabadító. Amikor egy édesanya megtudja, hogy a benne zajló zűrzavarnak neve van, és a világon szinte minden anya átéli valamilyen formában, a magány és a bűntudat érzése azonnal csökkenni kezd.

Matreszcencia vagy gyermekágyi depresszió?

A két fogalom összefügg, de nem azonos. A matreszcencia univerzális életszakasz, nem betegség – ahogyan a kamaszkor sem az. A gyermekágyi depresszió és az egyéb perinatális hangulatzavarok ugyanakkor klinikai állapotok, amelyek a matreszcencia időszakában alakulhatnak ki, és szakszerű ellátást igényelnek.

Egy gyakorlati támpont az elkülönítéshez: matreszcencia esetén a bizonytalanság és a nehézségek mellett jelen vannak a valódi kapcsolódás, az öröm és a funkcionálás pillanatai is. Gyermekágyi depresszió esetén ezzel szemben egy tartós, általános érzelmi elsimulás (fásultság), folyamatos szorongás vagy kényszeres gondolatok jellemzőek, amelyek a jó pillanatokban sem oldódnak fel.

Fontos: Ha felmerül a gyanú, a természetes átmenetre való hivatkozás sosem helyettesítheti a szakember által végzett klinikai értékelést.

Mi segít igazán az átmenet során?

A kutatások és a klinikai tapasztalatok alapján a következő lépések nyújthatnak érdemi támogatást az édesanyáknak:

A fogalom megnevezése: az élmény keretezése megszünteti az önvádat, és segít megérteni, hogy ami történik, az nem személyes hiányosság.

A megtartó közösség: a hasonló élethelyzetben lévő anyákkal való kapcsolódás – akár formális csoportokban, akár kötetlen beszélgetésekben – bizonyítottan megkönnyíti az átmenetet.

Célzott szakmai támogatás: A perinatális mentálhigiénében és az anyává válás pszichológiájában jártas szakemberrel végzett munka mérhetően hatékonyabb, mint az általános terápiák.

A partner bevonása: ha a társ és a család érti a matreszcencia jelenségét, ahelyett, hogy megpróbálnának „megoldani egy nem létező problémát”, valódi, értő támaszt tudnak nyújtani.

Tudni azt, hogy a bennünk lévő zűrzavarnak neve van, ismert íve létezik, és szinte minden előttünk járó anya átélte már, az első igazi megkönnyebbülést hozhatja el.

Forrás: Mothered Magazine

Borítókép: Magnific