Hatalmas egységgel bővül Budapest egyik legnépszerűbb újhullámos péksége
Január eleje óta működik tesztüzemmel a népszerű újhullámos pékség, a VAJ harmadik egysége Budapest belvárosában. A hely egyelőre a csapattól megszokott szendvicsekkel és péksüteményekkel várja a vendégeket, de a tervek szerint tavasztól a brunchkínálat is elérhető lesz.
Az első VAJ még 2020 novemberében nyitott és a pandémia miatti korlátozások ellenére is hamar népszerű lett. Nem is kellett sokat várni a folytatásra, a József körút után a budai oldalon folytatták a „birodalom” építését, a második egység a Hello Budában nyitott tavaly, a Törökvész úton.
A harmadik VAJ a Deák tér közelében nyitott január elején, a József Attila és a Sas utca sarkán lévő, hatalmas üzletportállal rendelkező helyiség messziről észrevehető, közelebb érve pedig a kiszűrődő illatok csábítják minőségi „bűnözésre” a vendégeket.
A vaj központi elem, az alapanyag szinte minden itt kapható termékben megtalálható, innen a név. A minőség iránti elkötelezettségnek köszönhetően bármely napszakban friss, szinte forró pékárut kínálnak, tavasztól pedig hamisítatlan VAJ-as reggelizővé alakulnak és brunchkínálat is elérhető lesz az új egységben. AVAJ Sas jelenleg csütörtöktől vasárnapig, reggel 8 és délután 4 között tart nyitva.