Anyaként az alkohol fogságában: wine moms

Mindennapos túlterheltségüket kompenzálandó nyúlnak a pohár után. A közösségi médiában csak wine moms, azaz boros anyukáknak hívott édesanyák vicces posztjai mögött azonban súlyos probléma húzódik meg.

Ezt nem lehet józanul kibírni, gondolom magamban, miközben egy átvirrasztott éjszaka után a földön fetrengő totyogóst nézem, aki éppen amiatt üvölt, mert nem azt a színű, ám pontosan ugyanolyan vödröt kapta meg a homokozáshoz, amit elképzelt.

Ez már a sokadik kiborulása a nap során, én meg egyre tehetetlenebbül nézem, az észérvek itt teljesen hatástalanok, szülői eszköztáram végéhez közelítek.

Néhány órával később a délutáni kisördögnek hűlt helye, egy nyugodtan szuszogó kisangyalt nézek az ágyában, mielőtt behajtanám a gyerekszoba ajtaját. Nem sokkal később már a kanapén kortyolgatunk egy pohár bort az apjával – ezt igazán megérdemeltük a fárasztó nap után. Pörgetve a közösségi média képeit – hála a mindent tudó algoritmusnak – hamar szembejön a szintén borozó influenszer anyuka képe. Ő is megérdemli, én is megérdemlem, nyugtázom magamban, látva a számtalan lájkot és helyeslő kommentet, hiszen elképesztően nehéz munkát végzünk. És mi mással lazíthatnánk, mint némi alkohollal, nem? Nos, a válasz nem fog tetszeni, de: nem.

A valós probléma elkendőzése

„Ha azért iszom, mert úgy gondolom, az a pohár ital lesz a megoldás a problémáimra, az segít majd megnyugodni, az már önmagában veszélyt jelent” – magyarázza Soltész Krisztina klinikai szakpszichológus.

„Sématerápiában ezt az elidegenített önlenyugtató módokhoz soroljuk. A lényege, hogy valamilyen eszközt, például alkoholt vagy más szereket használok arra, hogy ne kelljen megélnem a rossz érzéseimet. Miután ez megnyugtat, újra és újra ehhez a szerhez nyúlok, a valós problémát nem oldom meg, ellenben a pohárhoz egyre gyakrabban fordulok segítségért. Így könnyen bekerülhetek egy negatív spirálba.”

Ha női alkoholizmusról beszélünk, valós statisztikát nehezen találunk arról, hány nő is iszik rendszeresen, mennyien rabjai az alkoholnak, hiszen az ő körükben sokkal nagyobb a látencia, mint a férfiak esetében. A társadalom megítélése, az elvárások, előítéletek mind ahhoz járulnak hozzá, hogy bár már kevesebben, de a nők jelentős része még mindig titkolja, hogy mennyit iszik, így a problémára gyakran csak túl későn derül fény.

„A magyar társadalom ráadásul olyan szinten normalizálta az alkohol fogyasztást, hogy egy-egy társas eseményen már az lóg ki, aki nem akar inni. A férfiaknál már korábban normalizálódott, a nőknél az utóbbi évtizedekben kezd elfogadottá válni az alkoholizálás. Világszerte jellemző ez, hozzájárul ehhez a wine moms jelenség is, vagyis a rendszeresen borozgató anya képe” – magyarázza a szakember.

A vicces mémek, videók, a filmekben, sorozatokban ábrázolt, bort nyitogató anyukák képei egyfelől felszabadítóak, hiszen megmutatják, hogy lám, más is csinálja, másnak is nehéz – ezáltal úgy érezheti a végtelenül magányos anya, hogy nincs egyedül -, más is ezzel a megoldási stratégiával dolgozik.

„Ez azonban veszélyes. Egy amerikai kutatás szerint, ami 1997 és 2017 között vizsgálta a nők és férfiak egészségügyi állapotát, azt találta, hogy ebben a mindössze 20 évben 85 százalékkal nőtt az alkohol okozta megbetegedésben elhunyt nők száma. A férfiak körében ez a növekedés 35 százalék volt. A kutatás többek között a wine moms kultúrát is okolja a kiugró számért.”

Amikor már nem ártatlan az a pohárka

Természetesen nem arról van szó, hogy soha nem lehet a fáradt anyának italozni. Hogy még az a pohár finom bor is tiltólistás. Hiszen valóban végtelenül kimerült, valóban csontig rágja a gyereknevelés, a háztartás, a munka, miközben még a felnőtt, önálló életre is vágyik, a gyerek előtti szabadságra.

„Az alkoholfogyasztás sok esetben erre a régi életre emlékeztet. Amikor munka után még beültünk egy-egy italra a barátokkal, barátnőkkel. Azokkal a barátnőkkel, akik lehet, már nincsenek is mellettünk, mert épp nincs gyerekük, vagy azok nagyobbak már – egy szóval, akik más élethelyzetben vannak. De lelazít az alkohol abból a feszített, tökéletességre törekvő anyaságból is, ami napról napra lehetetlen kihívások elé állít. Az anyaság túlidealizálása ugyanis komoly probléma.”

Az édesanyák felé az az elvárás, hogy tökéletesen végezzék ezt a soha véget nem érő munkát, feleljenek meg mindenkinek, a gyereknek, a játszótéri idegen anyukáknak, a nagymamáknak, a szomszéd néninek, a bácsinak a buszon, a kollégának az irodában. Mert az egész társadalom úgy érzi, a gyerek közügy. De persze tökéletesen nem lehet csinálni, még ha kizsigereljük magunkat, akkor sem.

„Ez a tökéletességre való törekvés borzasztó stresszel jár. A hibát, a hiányt az egyén veszélyként éli meg, ezt a rossz érzést alkohollal próbálja oldani. Ha azonban már nulladik ponton elébe megyünk ennek, vagyis kezeljük a stresszt, úgy kisebb eséllyel nyúlunk a pohár után” . magyarázza Soltész Krisztina.

„A reális elvárások kialakítása, a másoknak való megfelelési kényszer csökkentése, az »elég jó« megélése csökkenti a stresszes helyzetek megjelenésének valószínűségét. Az önjutalmazás módszere is beválhat a stresszkezelésben, ha ez a jutalom nem alkohol vagy egyéb egészségre káros szer. Ilyen lehet a relaxáció, egy masszázs, nyugalomban, egyedül eltöltött idő, amit akár sporttal, akár más hobbival töltünk ki. Persze tisztában vagyok vele, hogy egy végtelenül kizsigerelt nőn nem segít egyetlen alkalom a masszázsszalonban, vagy egy forró fürdő, amikor a pihenést erősen akadályozza a fejében pörgő millió megoldandó feladat, vagy a fürdőszoba előtt üvöltő gyerek.”

Ahogyan azt a szakember is mondja, a nők javarészt magára maradnak a tengernyi teendővel, így nem csoda, hogy valamiféle kiutat keresnek belőle, ám az alkohol rossz megküzdési technika.

„Adekvát megoldás, ha beszél a problémáiról, ha segítséget kér a környezetétől a napi terhek cipelésében, vagy ha szakemberhez fordul. Ezt a kétségbeesést azonban sokszor rejtegetik az anyukák, nem szívesen vallják be, hogy segítségre van szükségük, hiszen a közösségi médiában, környezetükben azt látják, hogy mindenki tökéletesen teljesít. Úgy érzik, ők mondtak csődöt, pedig dehogy. Egyedül nem lehet mindezzel megbirkózni.”

Mikortól beszélhetünk problémáról?

Mint említettük, az időnkénti borozgatás, sörözgetés még nem jelent problémát. Gond lehet viszont a szakemberek körében csak „szürke-zónás” ivásnak nevezett jelenség. Ezek a személyek többet isznak, mint amennyit a WHO javasol (a felnőtt nők esetében heti 14 egység, férfiak körében heti 21 egység, legalább két nap alkoholmentes napot beiktatva), azonban még nem minősülnek alkoholbetegnek, mégis, a hétköznapi életüket és egészségüket negatívan befolyásolja az ital.

A szakember szerint beszédes, ha már az alkohol köré szervezzük az életünket. Ha akkor sem tudunk róla lemondani, ha az már ön- és közveszélyeztetéssel jár, például ittasan ülünk autóba, így töltünk időt a gyerekkel, vagy inkább lemondunk valamilyen már programról, csak, hogy ihassunk.

„Ha az alkohol mentén hozok döntéseket, ha úgy gondolom, enélkül nincs élet, ha egy estét sem tudok bor nélkül eltölteni, az már intő jel, ahol segítségre van szükség.”

Soltész Krisztina szerint elsőre viccesnek tűnhet a sok wine moms kép, ez azonban inkább segélykiáltás az anyák részéről. Ugyanakkor normalizálja is a problémát. Igaz, ha több anyuka vállalja fel, hogy az alkohol segít a nehéz napokon, talán a látencia kisebb lesz, ám a probléma megmarad.

„A megoldás, hogy beszéljünk róla! Mondjuk ki, hogy az anyák nehéz helyzetben vannak, segítségre van szükségük. Abban igaza van a sok wine-moms hashtaggel ellátott posztot élesítő anyáknak, influenszereknek, hogy meg kell mutatni a nehezebb pillanatokat. Hogy az anyaság és a millió egyéb feladat közötti zsonglőrködés nehéz és kimerítő, hogy a gyerekvállalás nem egy habkönnyű, Insta-kompatibilis rózsaszín állapot. De ne az alkoholfogyasztást nyújtsuk megoldásként. Segítsük őket, legyünk együtt érzők, támogassuk őket! Próbáljunk meg engedni a saját, irreális elvárásainkból is. Nagyon fontos az öndiagnózis is, tegyük minél szélesebb körben ismertté a problémát.”