3 biztos módszer, amivel idősebb korban is fitten tarthatod az elméd
Gondoltad volna, hogy a munkád jellege és összetettsége nagyban befolyásolja, milyen szellemi kondícióval rendelkezel majd idősebb éveidben?
Minél nagyobb terhelésnek tesszük ki az agyunkat, annál többet teszünk azért, hogy idősebb korban is megőrizzük szellemi frissességünket. Mivel az ember élete egy jelentős részét munkával tölti, így az sem mindegy, milyen mentális-szellemi feladatokkal találkozik a hétköznapok során – állítja Tommy Wood neurológus, a Washingtoni Egyetem gyermekgyógyászati és idegtudományi docense. Wood szerint az agyi egészség és a szellemi frissesség szempontjából az a leglényegesebb, hogy a munkád mennyire összetett, s milyen mértékben késztet gondolkodásra – írja a CNBC. „Minél komplexebb és szellemileg megterhelőbb a munkád, annál kisebb lehet a demencia kockázata. Tehát nem feltétlenül bizonyos foglalkozásokat kell itt megemlíteni, hanem inkább az számít, mit kell csinálnod munka közben” – fogalmazott a szakember.
Ezt olvastad már?
Nagy lépés a rettegett ráktípus elleni harcban: már egy egyszerű teszt is jelezheti a bajt
Japánban már több száz év feletti él, mint ahányan Székesfehérváron laknak
A kognitív egészség megőrzésével kapcsolatos kutatások az utóbbi időben nagyobb súlyt kaptak. Ennek elsődleges oka, hogy világszerte növekszik a várható élettartam.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 2030-ra a világon minden hatodik ember megéri a 60 éves vagy annál magasabb kort. A hosszabb élet persze nem jelenti szükségszerűen azt, hogy az emberek alkonyi éveiket is kifogástalan vagy legalábbis megfelelő egészségi állapotban töltik majd el. Az Egyesült Államok járványügyi központjának becslése szerint 2060-ra csaknem 14 millió amerikai szenvedhet majd Alzheimer-kórban. Összehasonlításképpen: az Alzheimer’s Association jelenlegi információi alapján napjainkban 7,4 millió beteget érinthet az elváltozás.
A kutatások szerint egyes foglalkozások összefüggésbe hozhatók az időskori szellemi hanyatlás csekélyebb kockázatával. A Harvard Medical School egyik, 2024 decemberében publikált kutatása több mint 400 foglalkozást vett górcső alá, és a tudósok arra jutottak, hogy a taxisofőrök és a mentőautó-sofőrök körében volt a legalacsonyabb az Alzheimer-kórhoz köthető halálozás. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy e szakmák képviselői számára kulcsfontosságú a komoly térbeli tájékozódási képesség megléte. A sofőröknek értelemszerűen fejben kell tartaniuk a külöböző útvonalakat, majd meg kell tervezniük, hogyan jutnak el A pontból B pontba.
Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy a kutatás 2020 és 2022 közötti halálozási adatokat elemzett, vagyis a vizsgált személyek között sokan akadtak, akik pályafutásuk jelentős részében még nem használtak GPS-t. Tudvalevő, hogy napjainkban a legtöbb sofőr legalább részben okostelefonos navigációt alkalmaz, amikor közlekedési útvonalat tervez. Wood szerint a kutatások alapján meghatározható az a három kulcsfontosságú tulajdonság, amely az agyi egészség fenntartását szolgálhatja – akár idősebb korban is.
1. Térbeli tájékozódás
Amikor az emlékezetünkre támaszkodva igyekszünk eligazodni egy környezetben, aktívan használjuk a hippokampuszt. Ez az agy egyik, a tanulásban és az emlékezésben felmérhetetlenül fontos szerepet játszó területe. A kutatók megállapították, hogy a hippokampusz az Alzheimer-kór korai stádiumában gyakran zsugorodni kezd. Wood hangsúlyozza: ha rendszeresen „megdolgoztatjuk” ezt az agyi területet, az ellenállóbbá válhat, alkalmazkodhat az új feladatokhoz, és javulhat a működése.
Az emberi evolúció során a térbeli tájékozódás létfontosságú képesség volt: őseinknek folyamatosan élelem után kellett kutatniuk, új területeken kellett eligazodniuk, és természetesen azt is meg kellett jegyezniük, hogyan találhatnak vissza bizonyos helyekre. Ebből a szempontból lényeges különbség lehet például egy mindig ugyanazon az útvonalon közlekedő buszsofőr és egy taxis vagy mentőautó-sofőr mindennapi munkája között. Könnyen belátható, hogy az utóbbiak dolga nehezebb, hiszen a folyamatosan változó úti célok sűrűjében kell eligazodniuk. Fontos persze hozzátenni, hogy a GPS elterjedésével az e munkák által „kínált” szellemi kihívás is mérséklődhet.
2. Kreativitás
A kreativitást igénylő tevékenységek szintén erőteljesebb, elmélyültebb munkára ösztönzik az agyat. Ilyen tevékenység lehet például a tánc, a zenélés, a képzőművészet vagy akár a videójáték is. Egy 2025 októberében a Nature Communications folyóiratban publikált tanulmány szerint azoknál, akik rendszeresen és magas szinten végeznek ilyen kreatív tevékenységeket, lassabb lehet az agy öregedése azokhoz képest, akik nem hódolnak az efféle „hobbiknak”.
Érdemes továbbá kiemelni, hogy a kreatív munkák gyakran egyszerre több képességet vesznek igénybe. Az embernek ilyenkor a problémamegoldó képességére éppúgy támaszkodnia kell, ahogy a tanulás, a másokkal való együttműködés és a folyamatos alkalmazkodás készségét is csiszolhatja, tökéletesítheti. Wood szerint éppen az lehet a kreatív foglalatosságok egyik legnagyszerűbb előnye, hogy egyszerre aktiválják az agy számos különböző hálózatát.
3. Változatos munka és önállóság
A hosszú távú agyi egészség szempontjából az sem mindegy, hogy minden munkanapunk pontosan ugyanolyan-e. Egy 2023-ban készült, 355 idősebb amerikai részvételével készült kutatás szerint az összetett munkát végző személyek általában jobb memóriával rendelkezhetnek, és körükben még a demencia kialakulásának kockázata is alacsonyabb lehet. A komplexitás persze igencsak sokféle formát ölthet. Egy szociális munkás például naponta különböző emberekkel és problémákkal találkozik, míg egy elemző összetett adathalmazokkal dolgozhat, ami nagy koncentrációt és odafigyelést igényelhet.
Más kutatásokból ugyanakkor kitűnik, hogy a 30 és 65 éves kor között végzett, szellemileg stimuláló munka szintén csökkentheti a demencia veszélyét. Van azonban egy fontos feltétel. Egyáltalán nem előnyös, ha a szellemi kihívás állandó stresszel és túlterheltséggel jár. Wood szerint fontos, hogy az embernek mindig legyen valamennyi kontrollja a munkatempója, továbbá a munka intenzitása, mélysége felett.
Ha valaki folyamatosan mások időbeosztásához kénytelen alkalmazkodni, túl sok feladattal halmozzák el, nem tud szüneteket beiktatni, valamint semmilyen befolyása nincs a saját munkarendjére, az egyértelműen csökkentheti a szellemileg megterhelő munka esetleges pozitív hatásait.
Forrás: CNBC
Borítókép:







