Ezért érdemes probiotikumot szedni télen is
A probiotikumokról általában elsőként az jut eszünkbe, hogy ha antibiotikumot szedünk, mellette mindenképpen érdemes probiotikumot is bejuttatnunk a szervezetünkbe. Ez valóban így van, hisz az antibiotikumok az egészséges mikrobiomban is kárt tesznek, ezért érdemes idejekorán pótolni a testünk fontos baktériumait. A probiotikumok azonban nem csak ebben az esetben segítenek a testünk regenerálódásában.
„Kevesen tudják, de az emberi mikrobiom, ami a vastagbélben található probiotikus élőflóra minden embernél épp olyan egyedi, mint az ujjlenyomat. A testünkben mintegy másfél kilónyi hasznos humán baktérium-élőflóra található, és ma már léteznek olyan vizsgálatok, amelyek képesek feltérképezni az egyedi mikrobiomot. Ezt számtalan hasznos baktériumtörzs alkotja, amely gondoskodik arról, hogy az immunrendszerünk megfelelően működjön. Ha ez a flóra felborul, annak értelemszerűen az immunrendszer látja kárát. Az, hogy ez kinek milyen hiányosságokat vagy betegséget okoz, egyéni hajlamtól és a környezettől is függ, az azonban biztos, hogy negatív hatással lesz az egészségünkre” – magyarázta Dr. Bakanek György nőgyógyász, sportorvos és életmód-szaktanácsadó.
Számos dologgal pusztítjuk a bennünk található élőflórát
A XXI. századi életmód nem kedvez a bennünk található hasznos baktériumtörzseknek, ami beláthatatlan következményekkel járhat. Számos kutatás mutatta már ki a mikrobiom felborulása és az idegrendszeri, szív- és érrendszeri vagy emésztőrendszeri megbetegedések közötti összefüggést. Éppen ezért nagyon fontos, hogy – ha nincs is semmiféle panaszunk – évente többször tartsunk egy probiotikum-kúrát.
„Sportorvosként a birkózó-válogatottnál már sok évvel ezelőtt bevezettem, hogy minden évszakváltáskor, azaz évente négyszer egy kéthetes probiotikum-kúrát tartsanak a sportolók. Nagyon pozitív eredményeket tapasztaltunk a kúra bevezetése óta: sokkal kevesebb a légúti megbetegedés vagy az egzotikus helyeken történő nyaralásokkor gyakran jelentkező hányásos, hasmenéses panasz. Sőt, a járványos időszak alatt is kevesebb megbetegedés volt arányában azon sportolók esetében, akik probiotikumot szedtek és az esetleges megbetegedés is enyhébb lefolyású volt. A mai világban rengeteg mindennel pusztítjuk az élőflóránkat: gyógyszerekkel, alkohollal, stresszel, nem megfelelő táplálkozással. Ezt nagyon fontos ellensúlyozni, hogy ne szenvedjen maradandó károsodást a szervezetünk” – fejtette ki Dr. Bakanek György.
A sportorvos azt is elárulta, hogy arra is ajánlott ügyelni, hogy az életmódunk megfelelő legyen egy ideális táptalaj kialakításához a mikrobiomunk és a kiegyensúlyozott immunrendszerünk számára. Ehhez elég csupán néhány szabályt betartani: a rostban gazdag táplálkozás mellett a mozgás, a megfelelő folyadékfogyasztás és az elegendő alvás a legfontosabb pillérek. Az életmód tanácsadó azt is kiemelte, nem mindegy, milyen probiotikumot választunk.
„Noha már van lehetőség arra, hogy megvizsgálják, mely hasznos baktériumtörzsek aránya tolódott el a szervezetünkben, ezek a vizsgálatok, illetve a személyre szabott probiotikum kúrák még meglehetősen költségesek. Éppen ezért olyan probiotikus termékcsaládot tanácsos választani, amelyben minél többféle baktériumtörzs található. A hét törzs már remek választás lehet, a csecsemők és kisgyermekek számára is ajánlatos évi három-négy alkalommal egy nekik szánt probiotikum-kúrát alkalmazni, a korosztályra szabott összetétellel. További előnye egy termékcsaládnak, ha prebiotikumot is tartalmaz, ami elősegíti a hasznos baktériumok szaporodását, valamint, ha a gyártási technológián keresztül biztosított, hogy a bacik túlélik a gyomorsavat és így eljutnak a bélig, ahol kifejtethetik jótékony hatásukat.”