Nyárias forróság, majd hidegfront és csapadék: a héten újra megbolondul az időjárás
Nyárias meleggel és 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel vette kezdetét a hét, de hamarosan egy hidegfront érkezik, emiatt visszaesik a hőmérséklet.
Csütörtökön napközben már csupán 22-27 fok várható, és esőre, záporra, zivatarra is számítani kell. A hét végére azonban visszatér a napos, jellemzően száraz idő – derül ki a HungaroMet Zrt. legfrissebb időjárás-előrejelzéséből.
Ezt olvastad már?
4 bevált módszer, amivel kitűnhetsz a mai álláspiacon
Most közölte a WHO: ennyien halnak meg évente a szennyezett élelmiszerek miatt
Kedden fátyolfelhők szűrik majd a napsütést, emellett elsősorban a nyugati, északnyugati tájakon erőteljes lesz a felhőképződés, és ott délutántól elszórtan lehet zápor, zivatar. Megélénkül a délies szél, amely késő délutántól a Dunántúlon északnyugatira fordul, zivatarok idején erős, viharos széllökés is lehet. Hajnalban döntően 12 és 17 fok közötti hőmérséklet várható, ennél alacsonyabb értékeket a hidegre hajlamos helyeken, a szelesebb északnyugati vidékeken, magasabbakat a nagyobb városok belsejében és a vízpartoknál mérhetnek. Délután 27 és 32 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Szerdán északon, északnyugaton sok lesz a felhő, de máshol is egyre erőteljesebbé válhat a gomolyfelhő-képződés a napsütés mellett. Szórványosan fordulhat elő eső, zápor, zivatar. Az északias szél élénk, helyenként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 12 és 18, délután 26 és 33 fok között valószínű, de nyugaton, északnyugaton ennél alacsonyabb lesz.
Csütörtökön a vastag frontfelhőzet átvonul, mögötte több órára kisüt a nap, a gomoly- és fátyolfelhők mellett. Sok helyen lehet számítani – nagyobb eséllyel éjjel – csapadékra; az eső mellett záporok, zivatarok is kialakulnak, majd nyugat felől csökken a csapadék valószínűsége. Az északias szél sokfelé megerősödhet, néhol viharossá fokozódhat. A hőmérséklet hajnalban 10 és 17, délután 22 és 27 fok között alakul.
Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, csapadékra kicsi az esély, a légmozgás nagyrészt mérsékelt lesz. A hőmérséklet hajnalban 6 és 13, délután 23 és 28 fok között valószínű.
Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés várható, de helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalra 10 és 18 fok közé hűl le, késő délutánra 23 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.
Vasárnap általában gomolyfelhős, napos idő ígérkezik, de helyenként lehet zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakulhat.
Forrás: HungaroMet Zrt.
Borítókép: Laurynas Žižys, Unsplash


