4 bevált módszer, amivel kitűnhetsz a mai álláspiacon
Diplomával a zsebben vagy pályamódosítóként elhelyezkedni manapság igazi kihívás. A mesterséges intelligencia korában a HR-eseket elárasztják a gépies, sablonos önéletrajzok, így a jelentkezők és a cégek is könnyen elbeszélnek egymás mellett. Négy fiatal, akik korábban maguk is beragadtak a „több száz elküldött CV, zéró válasz” lélekölő körforgásába, most megosztották azt az egyetlen változtatást, ami végül meghozta számukra az áttörést.
1. Minőség a mennyiség felett: szabd testre a CV-det!
A 24 éves Theresa Blair nyolc hónapon át küldözgette a sablonos önéletrajzait, mire rájött, hogy a tömeges jelentkezés helyett taktikát kell váltania. Elkezdett kevesebb állást megpályázni, de azokra lényegesen több időt szánt: alaposan utána olvasott a kiszemelt cégek értékeinek, és a pontokba szedett készségei mellett azt is kifejtette, hogy az eddigi tapasztalatai miért teszik őt a legalkalmasabb jelöltté.
A módszer működött: Theresa ma projektmenedzserként dolgozik egy neves vállalatnál. „Bármilyen nehéz is, nem szabad feladni. Kevesebb sablon, több egyediség a kulcs” – tanácsolja.
Ezt olvastad már?
Eva Longoria szerint ez a tulajdonság sokkal többet ér, mint egy diploma
2. Ne félj közvetlenül megkeresni a szakmabelieket!
A szintén 24 éves Callum Stevensnek semmilyen szakmai tapasztalata nem volt a közlekedéstervezés terén, ő mégis megszerzett egy értékes önkormányzati gyakornoki pozíciót. A titka? Kiválasztott a LinkedInen egy olyan személyt, aki pontosan abban a pozícióban dolgozott, amire ő is vágyott, és közvetlenül felvette vele a kapcsolatot. Amikor a hely újra megüresedett, Callum már belső fülest kapott a lehetőségről.
Szerinte a szakmai szenvedély és a proaktivitás sokszor többet nyom a latban, mint egy vaskos portfólió.
3. Építs karriert a munkahelyeden kívül is!
A 26 éves Joshua Hopkins szerint a fiataloknak nem kell megijedniük, ha nincs még mögöttük több évtizedes munkaviszony. Ő maga az egyetemi évei alatt belépett egy lakásszövetkezet igazgatótanácsába, ezzel a társadalmi szerepvállalással pedig azonnal kitűnt a többi pályázó közül.
„A fiatalok friss látásmódot hoznak, és olyan kérdéseket is fel mernek tenni, amiket mások figyelmen kívül hagynak. Keress fel embereket, akiket csodálsz, állj be egy jó ügy mögé, vagy fejleszd magad online kurzusokkal – a haladás alapja a kezdeményezőkészség” – mondja Joshua.
4. Vissza a gyökerekhez: jelentkezz személyesen!
A 20 éves Clover Nelson három év munkanélküliség után unta meg, hogy az álláskereső portálokról tízből kilencszer válaszra sem méltatják. Fogta magát, és az online felületek helyett személyesen sétált be az üzletekbe, hogy közvetlenül az üzletvezetőkkel beszéljen.
Ez a régi vágású, humánus megközelítés hozta meg számára a sikert a kiskereskedelemben. Az online térből ugyanis teljesen kiveszett az emberi tényező, a személyes karizma viszont azonnal bizalmat ébreszt.
Karrierszakértői tippek: így tűnj ki az AI tömegből
Katherine Leopold, a Greenwich Business School szakértője szerint a következő három alapszabályt kell észben tartani a sikeres elhelyezkedéshez:
-
Használd az AI-t, de maradj hű önmagadhoz: a mesterséges intelligencia szuper eszköz a gondolatok strukturálására vagy az önéletrajz finomítására, de ne hagyd, hogy egy robot beszéljen helyetted. A munkaadók a te valódi hangodra és egyéniségedre kíváncsiak, nem egy generált sablonra.
-
A hatást mutasd be, ne csak a feladatokat: ahelyett, hogy szárazon felsorolnád a korábbi kötelességeidet, fogalmazd meg, milyen valós változást értél el. Ha jó kommunikációs készséggel rendelkezel, fejtsd ki, hogy ez miként segítette sikerre az előző projektedet.
-
Lépj kapcsolatba a cégekkel a jelentkezés előtt: kövesd a vágyott vállalatokat LinkedInen, szólj hozzá szakmai beszélgetésekhez, és építs emberi kapcsolatokat még azelőtt, hogy egyáltalán elküldenéd a CV-det.
Forrás: BBC
Borítókép: benzoix, Freepik/Magnific
