Nyad: két hihetetlen nő megindító története a lehetetlenről

Igényesnő.hu Igényesnő.hu | 2023.11.09 | Énidő | Olvasási idő: 3 perc
Nyad: két hihetetlen nő megindító története a lehetetlenről

Diana Nyad hosszútávúszóként szinte mindent elért, amit a sportágban lehet, 60 évesen pedig úgy döntött, teljesíti a lehetetlennek tűnő kihívást is, amire 28 évesen nem volt képes: védőfelszerelés nélkül, saját makacs akaratára és képességeire támaszkodva átússza a Kuba és Florida közötti, több mint 160 kilométer hosszú távot.

A Kuba és Florida közötti szakasz régóta misztikus távnak számított a hosszútávúszók számára a kihívást jelentő körülmények miatt. A floridai vizek ugyan melegebbek, nagyjából 27 Celsius-fok körüli a víz hőmérséklete, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy veszélyes élőlények otthona: nemcsak a cápák jelentenek kockázatot, de a medúzák mérgező csípése is halálos lehet. A Golf-áramlat is változékony áramlatokat okoz, így kulcskérdés, hogy az úszót tapasztalt navigátor irányítsa.

Néhányan – köztük Nyad is az első alkalommal – megpróbálták már, de csak védőfelszereléssel.

A Nyad című film cselekményszála, amely november 3-án debütált a Netflixen, Diana Nyad 60. születésnapjával indul. Nyad ekkor szembesül saját halandóságával és elhatározza, hogy évtizedekkel profi pályafutása befejezése után visszatér, hogy teljesítse a lehetetlennek tűnő távot Kuba és Florida között, méghozzá védőfelszerelés nélkül.

A filmből kiderül, hogy minden évben eljátszott a gondolattal, de most érzett magában annyi erőt hozzá, hogy belevágjon. A filmet Jimmy Chin és Elizabeth Chai Vasarhelyi rendezte, akiknek ez az első narratív projektjük a kiemelkedő sportolókról szóló dokumentumfilmjeik után. A filmben Annette Bening alakítja Nyad-et, míg a tréner és barát, Bonnie Stoll szerepében Jodie Fostert láthatjuk. Nemcsak a két nő közötti hihetetlen kötelék erős, de az alakítások is, sokan már most latolgatják az Oscar-esélyeket.

„Diana karaktere kétségkívül összetett, egy eltökélt nő bámulatos akaraterővel, de Stoll szerepét sem szabad alábecsülni. Különleges és fontos feladat volt a lehetőség, hogy megmutassuk ennek a két hihetetlen nőnek a történetét és a közöttük lévő, mindent legyőző köteleket. A film egyúttal fontos üzenetet is hordoz arról az időszakról, amikor sokan azt gondolják, már túl késő, hogy rendkívüli dolgokat érjenek el az életükben” – mondta Chai Vasarhelyi.


Diana Nyad végül 2013. szeptember 2-án teljesítette sikeresen, védőfelszerelés nélkül a Kuba és Florida közötti távot és ért partra Key Westen, miután több mint 53 órát töltött a vízben. A bravúros teljesítménynek négy év alatt négyszer futott neki, de ahogy Stollt is meg tudta győzni arról, hogy vele tartson, azt is bebizonyította, hogy az életkor csupán egy szám. Mi lehet ennél motiválóbb?

(Kiemelt kép: Netflix)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!