Az idő múlása nem ellenség: engedd el az örök fiatalság mítoszát!

A közvélekedés gyakran hirdeti, hogy az életkor csak egy szám. Motivációs idézetek, reklámkampányok és popkulturális toposzok sulykolják az „örök fiatalság” eszményét. Csakhogy ez a gondolkodásmód torzítja az önképünket és hosszú távon akár mentális egészségünket is gyengítheti.

A pszichológiai tapasztalatok és a fejlődéslélektan szerint ugyanis az egyik legfontosabb képességünk az, ha képesek vagyunk tudomásul venni az idő múlását és alkalmazkodni hozzá. Aki ugyanis rugalmasan, önismerettel fordul saját életszakaszai felé, nemcsak kiegyensúlyozottabb lesz, hanem célzottabban is tudja építeni a jövőjét.

Minden életszakasz hoz valami újat

Gyerekkor, kamaszkor, fiatal felnőttévek, középkorúság, időskor – minden szakasz új lehetőségeket kínál, miközben bizonyos dolgok szükségszerűen a múltba vesznek. A kulcs nem az, hogy tagadjuk a veszteségeket, hanem hogy elfogadjuk őket és építkezni tudjunk belőlük.

A középkorúság például sokak fejében egyfajta visszavonulást jelent – holott valójában termékeny időszak is lehet, amikor az ember új prioritásokat állíthat fel, új lendületet vehet és bátrabban cselekedhet, mint korábban. A felismerés, hogy már több év van mögöttünk, mint előttünk, nem feltétlenül bénító – lehet felszabadító is.

A veszteségek nem mindig drámaiak, mégis valósak

A fejlődés során nemcsak traumák vagy életesemények hoznak változást. Néha a legapróbb dolgok, rutinok, megszokott szerepeink elengedése okozza a legnagyobb belső feszültséget. Ezek a láthatatlan veszteségek – amelyek egy élethelyzet, egy szokás, egy viszonyulás megszűnéséhez kapcsolódnak – ugyanúgy feldolgozást igényelnek, mint a nagyobb mérföldkövek.

A pszichoanalitikus megközelítés szerint nem hátrahagyjuk a régi énjeinket, hanem belőlük építkezünk. Életünk során egymásra rakódnak az élmények, tapasztalatok, személyiségjegyek – akárcsak egy fa évgyűrűi. A belső gyerek, a kamasz, a fiatal felnőtt mind bennünk maradnak, csak másként szólalnak meg.

A felnőtté válás tehát nem egyszerűen azt jelenti, hogy idősebbek leszünk – hanem hogy egyre mélyebbek, árnyaltabbak és reflektáltabbak is. És ha ezt a fajta növekedést képesek vagyunk elfogadni és támogatni magunkban, akkor az életkor valóban nem korlátoz – hanem kapaszkodót ad.