Koczka: az önzetlen segítség viszi előre a világot

Halmai Zsófia Halmai Zsófia | 2023.11.29 | Interjúk | Olvasási idő: 13 perc
Koczka: az önzetlen segítség viszi előre a világot

Koczka az ország egyik legismertebb fodrásza, aki hét évvel ezelőtt, élete egyik legmélyebb pontján mérlegre tette addigi életét. Azt már korábban is elhatározta, 48 óránál többet nem hajlandó egy problémán rágódni, így akkor is egy hétvégét adott magának, hogy kilábaljon a mentális gödörből.

A sors iróniája, hogy 48 órával később rájött, tulajdonképpen egyetlen dolog hiányzik csak az életéből, mégpedig a szabad alkotás, így életre hívta a Random Shooting Day projektet és a hozzá kapcsolódó jótékonysági eseményt és exkluzív kiállítást. A kezdeményezés nemcsak a magyar divatszakma elitjét hozta össze, de évről évre jelentős segítséget is jelent a kiválasztott szervezet számára. Kocka szerint ugyanis két dologról nem érdemes lemondani: az egyik a szabadság, a másik pedig az önzetlenség, ami előre viszi a világot.

November végén ismét megrendezésre kerül a Random Shooting Day kiállítás. Mit érdemes tudni az idei eseményről?

Az idei Random Shooting Day is egy egynapos tárlat lesz, amelynek keretében összesen 65 képet mutatunk be az idei fotózások anyagaiból. Az esemény missziója továbbra is változatlan, idén a Cseperedő Nemzetközi Alapítványt támogatjuk az eladott képekből befolyt összeggel. Két vendégem is van, akiknek gyermeke autizmussal él, az ő mindennapi nehézségeiket hallva döntöttem úgy, szükség van az érzékenyítésre az autizmussal élők világával, kihívásaival kapcsolatban.

Immáron második éve áll mellénk és biztosítja az esemény helyszínét az OFF Kultur rendezvényközpont. Bedő Kata a negyedik kerület kultúráért, oktatásért és kommunikációért felelős alpolgármestere fogja megnyitni a kiállítást, az esemény fővédnöke pedig Koltay Anna, Junior Prima-díjas műsorvezető lesz, akit éppen egy Random fotózás alkalmával ismertem meg, míg a jó hangulatért az Animal Cannibals-fiúk fognak felelni. Az est különlegessége, hogy ezúttal nemcsak Dj fog zenélni, Dj Q-cee mellett unplugged zenészek is fellépnek, többek között Szivák Zsoltot, Vavra Bencét és Wagner Emilt is láthatják, hallhatják a színpadon az érdeklődők.

Random Shooting Day - Kocka

Kép: Random Shooting Day

Több mint 250 Random Shooting Day után, mi az, ami továbbra is inspirál?

Hihetetlen, hogy már itt tartunk, kimondva, leírva, látva is elképesztő érzés! Egyrészről inspirál mindaz, amit a nulláról, önerőből, hét év alatt elértünk, hatalmas motivációt adott, hogy tavaly megkaptuk az Év eseménye díjat a Fashion Awards gálán. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy ezek a csütörtökök mindig a fesztelen, kötöttségek nélküli, szabad alkotást jelentik nemcsak nekem, de a csapat számára is. Ha megkérdeznéd a modelleket, és az ismert arcokat is, akik valaha részt vettek a fotózásainkon, túlzás nélkül állíthatom, hogy mindegyikőjük egytől-egyig azt mondaná, hogy nagyon jól érezte magát és élete legjobb fotózása volt! Harmadrészt pedig az inspirál, hogy már hét olyan egyesületnek, alapítványnak segítettünk, akiknek nagy szükségük volt a támogatásra és az adományozásra. Addig szeretném csinálni, amíg tudunk vele magunknak élményt okozni, ezzel pedig másoknak is segíteni.

Hogyan sikerült összehozni a magyar divatszakma elitjét a kezdeményezésen keresztül?

Azon a bizonyos elvonuláson, amiről már több alkalommal beszéltem, sok mindent mérlegre tettem, ennek az eredménye volt, hogy a Random Trip zenei formáció alapján a divatvilágban is jól működhetne egy hasonló koncepció. Megfogalmaztam a főbb irányokat, elküldtem a szakmában lévő ismerőseimnek, másfél óra múlva pedig már 90 tagja volt a zárt csoportnak. Az első pillanattól kezdve nagyon jók voltak a visszajelzések, ma pedig már több mint 200-an vagyunk. Nem egyszerű egyben tartani egy ekkora közösséget, de kellemes, jóleső teher, amit szívesen viselek.

Random Shooting Day - Kocka - jótékonyság

Kép: Random Shooting Day (Fotó: Hajas Orsi, Retouch: Demeter Vanda, Hajas Orsi, Smink: Kátai-Pál Edina, Smink asszisztens: Buris Timea, Styling: Kiss Márk, Modell: Emilia / Face model managment, Haj: Koczka)

Mi volt számodra legnagyobb meglepetés a Random Shooting Day kapcsán?

Hét évvel ezelőtt, amikor ezt kitaláltam, akkor azért volt benne kockázat, mert ha nagyon nyersen fogalmazunk, akkor ez a szisztéma azt jelenti, hogy az jön fotózni, aki éppen ráér. Emiatt azért mindenkiben volt némi szkepticizmus, hogy meddig működhet a történet. A “hiszem, ha látom” típusú mondatok pedig mindig is motiváltak.

Nem ez volt az első, lehetetlennek tűnő vállalkozás?

Kilenc évesen én lettem a legjobb játékos és a csapatkapitány a kosárcsapatban úgy, hogy amikor a Spartacus edzője először meglátott annyit mondott: ennek a gyereknek fa keze, fa lába van, nem lesz belőle kosaras. Ez is egy sorsfordító mondat volt, már akkor is úgy gondolkodtam, hogy megmutatom, mire vagyok képes. A Random Shooting Day kapcsán is azt éreztem, nem érdekelnek a szkeptikusok, bármi történik, akkor is megcsinálom.

Random Shooting Day képek - Kocka

Kép: Random Shooting Day (Fotó: Attila Udvardi, Styling: Barbara Bíró Smink: Nagy Júlia, Modell: Fruzsina / Highlight Models, Haj: Koczka)

Sikerült.

Az élet eddig mindig visszaigazolta, hogy bármennyire is lehetetlen tűnik valami, ha befektetsz energiát és őszintén hiszel benne, akkor megtalálod hozzá azokat az embereket, társakat és lehetőségeket, amit csak fel kell ismerni, megállni benne a helyed, és a végén meglesz a méltó elismerése a befektetett munkádnak. Napról-napra haladtunk, napról-napra fejlődtünk és tettük azt, ami igazán szabadon jött belőlünk. Ennek köszönhetően hívtuk fel az emberek figyelmét és vívtuk ki az elismerést.

Mit jelent számodra a társadalmi felelősségvállalás?

Az én társadalmi felelősségvállalásom ott kezdődött, hogy elvállaltam önkéntes segítő munkát az ételosztásokon. Szintén egy sorsfordító élmény volt. És ott folytatódott, hogy elvállaltam olyan fotózást és forgatást ahol a Suhanj Alapítvány kampány fotózásán dolgoztam. Mélyen legbelül rettegtem a feladattól, mert végtaghiányos, down szindrómás, mozgássérült és mozgáskorlátozott, vak és gyengénlátó gyerekekkel és felnőttekkel forgattunk. Nem tudtam milyen hatással lesz ez az egész rám, végül életem legboldogabb és legkiegyensúlyozottabb napja volt!

Döbbenetes volt látni a szülők pozitivitását, a gyerekek őszinte rajongását és életszeretetét kedvességét, humorát. Igen, humorizálás ment a köbön, óriás röhögésekkel és persze a hiányosságaik és hendikepjeik voltak a humor alapjai. Akkor és ott eldöntöttem, hogy ha sikerül összehoznom a kiállítást, akkor nekik szeretnék segíteni bármilyen módon. Össze is jött, az első évben a Suhanj Alapítvány mozgáskorlátozott, down szindrómás és végtaghiányos gyerekek úszás programját tudtuk támogatni, két hónapot sikerült kifizetni nekik.

Szóval – a kérdésedre válaszolva-, azt jelenti nekem a társadalmi szerepvállalás, hogy akinek lehetősége van arra, hogy bármilyen módon segítsen, az egy percig se habozzon, mert azok az emberek viszik előre a világot, akik önzetlenül segítenek azokon, akiknek nem áll módjukban változtatni vagy jobbá tenni a sors adta élethelyzeten. Ez a mi feladatunk, meglátni és nem elfordulni, amikor segítségre van szükség. Az a feladatunk, hogy ne csak a saját küszöbünkig lássunk el, hanem nyitottan figyeljünk a körülöttünk lévő világra, és ahol baj van, segítsünk, ahogyan mi tudunk, a saját lehetőségeinkhez képest tegyünk meg mindent, amit lehet.

Random Shooting Day fotózás - Kocka

Kép: Random Shooting Day (Fotó: Nicola Zucca, Styling: Barbara Bíró, Smink: Kinga Nemes, Modell: Anna / Avantage, Haj: Koczka)

Milyen érzések kavarogtak benned, mielőtt azon a bizonyos elvonuláson leültél, hogy átgondold egy hétvége alatt az életed?

Ez az időszak volt eddigi életem legmélyebb időszaka. De alapból azt vallom, hogy túl kevés az idő ahhoz, hogy a rossz dolgokon rágódjunk. Ezért hoztam egy döntést ezzel kapcsolatban, hogy ha bármilyen rossz ér – vita, konfliktus, szakítás, szerelmi bánat, munkahelyi problémák, bármi – akkor adok magamnak 24 órát, maximum 48-at arra, hogy bánkódjak ezeken a dolgokon, de mindeközben az a célom, hogy a helyére tegyem magamban, hogy mi is történt, és mi az üzenete számomra.
Ha ez a helyére kerül, onnantól már letehetem és nem árnyékolja be a napjaimat. Mindenkivel történnek rossz dolgok, sőt a legtöbben általában hasonló problémákkal is küzdünk. De az tesz minket különbözővé, ahogyan ezeket feldolgozzuk.
Mindenért te magad vagy a felelős, bármilyen változásra vágysz vagy megrekedsz az életedben, azt tanácsolom, hogy ülj le és mérlegelj, ahogy anno én tettem. Írd fel egy papírra mi a jó és mi a rossz az életedben és ezeket látva tegyél meg mindent azért, hogy a felírt dolgok idővel egyensúlyba kerüljenek!

A te listádon mi szerepelt?

Az én listámat látva arra jutottam, hogy tulajdonképpen minden rendben van az életemmel, szuper szakmám van, a szüleim, az anyukám és a nevelő papám mindenben támogatnak, a vendégeim szeretnek, egészséges vagyok. Egyetlen egy dolog volt, amire egyértelműen úgy gondoltam, hogy nagyon hiányzik és az a SZABAD ALKOTÁS volt!
Amikor ez megfogalmazódott, akkor jött létre a Random Shooting Day projekt. Ez is bizonyíték arra, hogy ha „bezárul egy ajtó, utána nyílik majd egy másik.

Random Shooting Day fotózás - Kocka fodrász

Kép: Random Shooting Day (Fotó: Attila Udvardi Photography, Styling: Angelika Havettova, Smink: Boglárka Gálné Török, Haj: Koczka, Modell: Orsi / Avantage)

Mit jelent számodra a szabadság és a kreativitás?

Közhelyesen fogalmazva a nagybetűs ÉLETET jelenti számomra. Ezt a szabadságot én választottam magamnak, ami alatt azt értem, hogy nem voltam hajlandó a társadalom által diktált konvencióknak megadni magam. Hihetetlen lesz, amit mondok, és talán meglepő is, de hálás vagyok a sorsnak, hogy nem lett gyerekem és nem házasságban élem az életem.

Rá kellett jönnöm, hogy – és ezt értsétek kérlek jól – önzőbb ember vagyok annál, hogy feláldozzam a szabadságom arra, hogy egy életen át aggódjak, egy vagy több gyerekért, hogy beálljak a hétköznapi verklis életbe, amit mint egy projektet viszünk végig egy házasságban, hogy felneveljük a gyerekeinket. Biztosan sokan meg fognak rökönyödni ezen a kijelentésemen, de őszintén azt gondolom, hogy sok embernek nem való sem a gyerek, sem a család. Sokkal kevesebb lenne a boldogtalan gyerek és sokkal kevesebb lenne a válás, ha többen ugyanígy mernék átgondolni az életüket és tudatosan el mernék dönteni, hogy valójában mire is van szükségük. Ezzel nem azt mondom, hogy nem vágyom a kapcsolódásra, inkább azt gondolom, hogy létezik egy olyan férfi, aki hasonlóan gondolkodik, mint én az életről, és így együtt megtaláljuk benne a saját közös boldogságunkat.

Ami pedig a kreativitást illeti, arról meg azt tudom mondani, hogy hálás vagyok, hogy ezzel a különleges világlátással áldott meg a sors. Lehetőségem van arra, hogy így a fantáziám 100 százalékos megélésével kifejezhetem és kiadhatom magamból, amik kavarognak bennem.

Random Shooting Day 2023 kiállítás november

Kép: Random Shooting Day (Fotó: Hajas Orsolya, Styling: Kiss Márk, Smink: Dévényi Kathy, Modell: Béla Szabó / Icon, Haj: Koczka)

Mikor volt az a pont az életedben, amikor először hittél magadban?

Először akkor hittem magamban, amikor eldöntöttem, hogy mostantól nem érdekel mások véleménye, meg fogok valósítani mindent ami, megfogalmazódik bennem!

Anyukámmal egyszer ültünk a szokásos szilveszter esti vacsin, amit mindig velük töltök, mielőtt elindulok bulizni az éjszakába. Beszélgettünk, ahogy szoktunk, értetlenkedtem sok emberi tulajdonságon és egyszer csak megszólalt anyukám: Kislányom, veled csak annyi a “baj”, hogy nem átlagos embernek születtél!

Nevelő papám a legjobb ember az életemben, az anyukám a legjobb barátom és ő mindig egy- egy ilyen mondattal helyére teszi a bennem cikázó gondolatokat. Ezért vagyok a leghálásabb, hogy ők itt vannak az életemben.

Milyen “random” tippeket adnál a XXI. századi nőknek?

  • Legyen bátorságod egyedül is boldognak lenni, ne mástól várd a boldogságot.
  • Csak olyan emberekkel vedd körbe magad, akik feltöltenek.
  • Ne keseregj sokáig egy problémán, a megoldást keresd. Ha megvan a megoldás, engedd el a problémát.
  • Tanulj meg mérlegelni. Ha van megoldás, cselekedj. Ha nincs megoldás, engedd el. Így stresszmentesen tudod élni az életed.
  • Olyan dolgot csinálj, ami feltölt. Ha nem érzed jól magad benne, bátran merj váltani, ne foglalkozz mások véleményével, ez a te életed.
  • Találj magadnak egy olyan mozgásformát, ami 100 százalékosan kikapcsol.
  • Ha úgy érzed tehetetlen vagy az életed irányításában, legyen bátorságod segítséget kérni.
  • Végül – és ez a legfontosabb tanácsom – maradj mindig büszke nő és soha ne adj lejjebb abból, amit megérdemelsz.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!