Ilyen arccal nem lehetsz színésznő: Maggie Smith ikonikus szerepei
Néhány nappal ezelőtt hunyt el Maggie Smith brit színésznő, aki hét évtizedet felölelő karrierje során játszott színházban, tv-sorozatokban és filmekben, Oscar- és Golden Globe-díjat nyert, emellett II. Erzsébettől megkapta a dame címet 1990-ben. Emlékére most hat szerepét gyűjtöttük össze, aminek köszönhetően a világ örökre emlékezni fog rá.
Margaret Natalie Smith elmondása szerint már gyermekkorától fogva színésznő akart lenni, de tizenéves koráig nem látott színdarabot vagy filmet. A családja sem bátorította túlságosan, különösen az egyik nagymamája nem támogatta törekvéseiben, és azt is megjegyezte, hogy „ilyen arccal” nem lehet színésznő. De mindez nem tántorította el ambícióitól.
Először 18 évesen, a Tizenkettedik éjszaka című darabban lépett színpadra.
Korán feltűnt revükben, énekesnőként és táncosnőként. Laurence Olivier figyelt fel rá, aki sokkal többet látott benne, mint egy egyszerű varieté-előadót, és meghívta az újonnan alakult londoni Royal National Theatre Company társulatához. Ott és az Old Vicben egyaránt kitűnt tragédiákban és komédiákban, könnyedén váltott Shakespeare-ből Ibsenre.
1967-ben házasodott össze Robert Stephens-szel, de pár évvel később, 1974-ben el is váltak. Két közös gyermekük született, akik ma már mindketten színészek. Chris Larkin (művésznév) Richard Brownként szerzett magának nevet az Outlander című sorozatban, míg Toby a Lost In Space című Netflix-sorozatban John Robinson szerepéről ismert.
Idővel a filmipar is felismerte képességeit, és számos mellékszerepet kapott a legkülönfélébb alkotásokban. 2004-ben Judi Dench mellett tűnt fel a Hölgyek levendulában című filmben, de felbukkant az Apáca show című produkcióban is. Pályafutása során számos díjjal tüntették ki olyan filmekben nyújtott alakításaiért, mint a Tea Mussolinivel, az Egy szoba kilátással, a Magánpraxis és a Kései szenvedély. Ugyan 2024-ben töltötte be a 90. életévét, de még tavaly is jelent meg filmje, A csodák útján címmel. Emléke tiszteletére hat ikonikus szerepét gyűjtöttük össze.
Desdemona, Othello
Maggie Smith korai karrierjének egyik legikonikusabb szerepét Shakespeare Othellójában alakította Desdemonaként. A címszerepet játszó Sir Laurence Olivier 1963-ban ajánlotta fel neki a szerepet a National Theatre-ben.
A produkciót az eredeti szereposztással két évvel később vitték filmre, Smith-t pedig Oscar-díjra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriájában. Jóval később a szerepről elmélkedve a Guardiannek azt mondta, hogy nagy kényelmetlenséget okozott neki a szerep elvállalása és végig rettegett, mivel elmondása szerint Shakespeare nem az ő világa.
Jean Brodie, Miss Jean Brodie virágzása
A világhírnév 1969-ben jött el Maggie Smith számára, amikor eljátszotta a nonkonformista tanárnőt, Jean Brodie-t a Miss Jean Brodie virágzása című filmben. A film Muriel Spark 1961-es regényének feldolgozása, amely az 1930-as évek Edinburghjában játszódik, és a karaktert az írónő inspiráló tanárnője ihlette.
Az alakításért Smith elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat, és később feleségül ment filmbeli partneréhez, Robert Stephens-hez.
Betsey Trotwood, David Copperfield
Dame Maggie 1999-ben a BBC David Copperfield adaptációjában Betsey Trotwood szerepével nyerte el a kritikusok elismerését. A szerep Bafta- és Emmy-jelölést is hozott neki.
Oldalán egy ismerős arcot is felfedezhetünk, hiszen a fiatal Daniel Radcliffe mellett játszott, akivel később a Harry Potter-filmekben találkoztak újra.
Minerva McGalagony professzor, Harry Potter
Dame Maggie-t talán a legtöbben hosszú fekete talárt és fekete kalapot viselő szigorú varázslóként ismerték meg. A Harry Potter-filmek McGalagony professzoraként 2001 és 2011 között alakította a Griffendél ház vezetőjét, a szerepnek köszönhetően pedig a fiatalabb generációk is megismerték a veterán színészt.
A házvezetőség mellett egy másik fontos pozíciót is betöltött Roxfortban, ugyanis ő volt az iskola igazgatóhelyettese Albus Dumbledore professzor alatt, akit Richard Harris, majd halála után Michael Gambon alakított. Gambon napra pontosan egy évvel Smith halála előtt távozott az élők sorából.
Annak ellenére, hogy a gyors észjárású, kedves és félelmetes átváltozástan tanár a sorozat kiemelkedő alakjává vált, Maggie Smith gyakran beszélt arról, hogy nem volt teljesen elégedett a szereppel, de azt is hozzátette, hogy a filmek lehetővé tették számára, hogy könnyebben kapcsolódjon az unokáival.
Mary Shepard, A kertbérlő
A szigorú és kimért varázsló után 2015-ben a hajléktalan Miss Shepherd bőrébe bújt, aki 15 évig élt egy ütött-kopott furgonban a drámaíró Alan Bennett kocsifelhajtójánál. A vígjáték-drámában nyújtott alakítását imádták a kritikusok, és Golden Globe-díjat kapott érte, valamint egy Bafta-jelölést is bezsebelt.
Azonban nem ez volt az első alkalom, hogy Smith Mary Sheparddá alakult, ugyanis a Bennett memoárjain alapuló darabban már 1999-ben ő alakította a főszerepet a West Enden. Az alakításáért 2000-ben a legjobb színésznőnek járó Olivier-díjra jelölték.
Violet Crawley, Grantham özvegy grófnéja
Dame Maggie 2010 és 2015 között játszotta a gyors észjárású matriarchát, Violet Crowley-t, Grantham özvegy grófnéját, akinek központi szerepe volt a Downton Abbey világsikerében.
A szerepért három Emmy-díjat kapott, és ugyan a sorozat 2015-ben véget ért, az arisztokrata Crawley család története azonban nem fejeződött be, így a karaktert a Downton Abbey (2019) és a Downton Abbey: Egy új korszak (2022) című spinoff filmekben is eljátszotta.