Az első nő a sportvilág legnagyobb hatalmú pozíciójában
41 évesen, politikai viharfelhők és sportdiplomáciai aknamezők közepette Kirsty Coventry átvette a sportvilág legnagyobb hatalmú pozícióját: ő lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első női elnöke. De vajon ki ő, és mire számíthatunk tőle a következő években?
Alig telt el egy óra a megválasztása után, Coventry máris verbális gránátokkal nézett szembe. Egy újságíró például azt kérdezte tőle, mit tenne, ha Donald Trump megpróbálná megakadályozni egyes sportolók részvételét a Los Angeles-i olimpián.
„20 éves korom óta dolgozom befolyásos, nem mindig könnyű férfiakkal” – válaszolta mosolyogva, de határozottan. „A kommunikáció kulcsfontosságú. De az alapértékeinkből nem engedünk” – fogalmazott tömören.
Ez nemcsak jól hangzott, de egyértelmű üzenetet is közvetített: Coventry készen áll, hogy szembenézzen akár Trumppal, Putyinnal vagy Xivel – vagy bármilyen kihívással, amit a következő évek hoznak.
A párizsi olimpia női bokszbotránya után természetesen szóba került, mit tesz majd a női sport védelme érdekében. Coventry gyorsan reagált: „Meg kell védenünk a női kategóriát és az abban versenyző sportolókat” – jelentette ki hozzátéve, hogy egy külön munkacsoport fogja átvilágítani és elemezni a női sportot érintő kérdéseket – ő maga pedig együtt akar dolgozni a nemzetközi szövetségekkel.
Coventry nem először került reflektorfénybe
Még 2004-ben, az athéni olimpián vált hazája, Zimbabwe „aranylányává”, miután három érmet nyert úszásban. A diktátor, Robert Mugabe nem győzte dicsérni – majd 2008-ban, a pekingi négy újabb érem után, 100 ezer dolláros jutalmat adott neki élő adásban. Ez persze nem aratott osztatlan sikert, főleg egy olyan országban, ahol a lakosság épp hiperinflációval és éhínséggel küzdött.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Coventry mégis finoman odaszúrt: „Az elnök is tudja, hogy változásra van szükség, mert az emberek szenvednek.”
2018-ban politikai szerepet is vállalt, amikor sportminiszter lett Emmerson Mnangagwa kabinetjében – annak az embernek a kabinetjében, akit sokan csak „A Krokodilként” emlegetnek könyörtelensége miatt. Miközben több ország – köztük az Egyesült Királyság – szankciókkal próbálja rábírni Zimbabwét az emberi jogok tiszteletben tartására, Coventry nem távolodott el Mnangagwától, sőt: tavaly egy nyilvános eseményen táncoltak együtt, miközben Zimbabwe a 2027-es krikett-vb rendezési jogáért kampányolt.
Bár sokan elismerik elhivatottságát, miniszteri tevékenységét sok kritika éri. Zimbabwe például már 2020 óta nem rendezhet válogatott focimeccseket, mert a stadionok nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak – ezt a problémát Coventry sem oldotta meg. A párizsi olimpián pedig kilenc sportolóhoz 74 fős hivatalos küldöttség utazott, amit sokan pazarlónak tartanak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Én úgy döntöttem, hogy belülről próbálok változást elérni. Kritizálnak ezért, és ez rendben van. De szerintem nem lehet a pálya széléről kiabálni – ott kell ülni az asztalnál” – reagált a bírálatokra.
Coventry már 2013 óta tagja a NOB-nak, és gyorsan lépkedett felfelé a ranglétrán, köszönhetően többek között Thomas Bach támogatásának, aki 2013 óta irányította a szervezetet. Bach a leköszönése előtt gondosan előkészítette az utat utódjának: a szavazó NOB-tagok kétharmadát ő nevezte ki.
Érdekesség, hogy Coventry kampányát nem egy profi PR-csapat futtatta, hanem saját maga és a férje írta a programját, kommunikációs tanácsadója pedig ingyen segített, és a választás alatt még csak nem is volt vele személyesen.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A legnagyobb kérdés most az, hogy Coventry Bach örökségét viszi-e tovább, vagy nyitottabb, demokratikusabb irányt választ a NOB élén. Az biztos, hogy a következő nyolc év sorsfordító lesz – nemcsak az olimpiai mozgalom, hanem a sport jövője szempontjából is.
Ha a politikai túlélő ösztöneire hagyatkozik, és valóban elhiszi, hogy helye van az asztalnál, akkor a sportvilág végre kap egy vezetőt, aki nemcsak túlél, de talán változtatni is tud.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
(Kiemelt kép: Nemzetközi Olimpiai Bizottság)