5 nőt öltek meg Bécsben pénteken. Ketten a szomszédunkban laktak.

Belvárosi tágas lakás, jómódú család. Az anya jogász, az apa könyvelő. A 13 éves kamaszlányuk a szomszéd utca gimnáziumába járt, kosarazott. Mindenki rendes embereknek ismerte őket. Az apa ugyan gyakran volt stresszes a munkája miatt, de esténként futni járt, hogy ezt levezesse, s ilyenkor a sportszerető lányát is magával vitte.

Pénteken reggel a nagymama értesítette a rendőrséget, hogy aggódik a lányáért és az unokájáért. Mire a rendőrök kiérkeztek, már késő volt, túl késő. Brutális gyilkosság történt, a feltételezett elkövető az apa, akinek azóta nyoma veszett. Erre nincsenek szavak. Vagyis, az első sokk és a könnyek után éppen erre kell, hogy legyen!

Nőként (minden statisztika alapján kimondható) a legnagyobb veszélyt a közvetlen közelünkben élő férfiak jelentik az életünkre.

A férjek, az apák, a fiú gyermekek. Nem az óriásplakátok szörnyként lefestett idegene, hanem az

• aki ott ebédel velünk minden egyes vasárnap délben;
• akinek szülinapi ajándékot veszünk;
• aki a zárt ajtók mögött nagyon más arcát mutatja, mint a nagyközönség előtt;
• akinek mindig akkor kell kávét főzni, kérdést megválaszolni, amikor mi a barátnőnkkel, anyánkkal telefonálnánk;
• aki beleszól abba is, melyik polcon legyen a vaj a hűtőben;
• akinek soha nem elég jó az étel, amit főztek neki;
• aki azt mondja, te nem érted a viccet, amikor kövérnek, nagyseggűnek titulál és a tévében látott évtizedekkel fiatalabb celebek testével méri össze a tiédet;
• akit mentegetsz, hogy nehéz gyerekkora volt, azért nem tudja kezelni a dühét, és kétségbe vonod, hogy amikor tegnap megrázott és a falhoz bökött, valóban bántás volt-e.

Bántalmazás, ha a párod a haverok előtt arról poénkodik, az asszonynak megjött, azért ilyen fap@na. Bántalmazás, ha nagyhangon kitárgyalja a baráti családok előtt egy pikniken, hogy olyan gyámoltalan voltál, mikor megismert, hogy senki előtte rád sem nézett és ő vette el a szüzességed. Bántalmazás, ha beszólogat, hogy vezetsz és te már remegő térddel ülsz be a kocsiba, ha menni kell valahova vagy inkább el sem indulsz.

Meghalt öt nő pénteken. Kellenek a könnyek, de kell a düh és a világba üvöltött mondatok is, hogy ez így nem mehet tovább.

Az alábbi példák mindegyike a környezetemben hangzott el. Akkor nem tudtam szólni, lefagytam. Helyben nem tudtam segíteni annak, akit ez ért. A nők ellen elkövetett erőszak ott van velünk. És nem fordíthatjuk el a fejünket, mert bizony gyakran öl.

Dr. Tóth Erzsébet Fanni
pszichológus, traumakutató,
a Sigmund Freud Egyetem dékánhelyettese