Már nem elég a „jó kommunikációs készség”: 3 humán képesség, amit a munkaadók ma valóban keresnek
Az utóbbi időben egyre többször hallani a cégvezetőktől, hogy a mesterséges intelligencia térnyerésével párhuzamosan felértékelődnek a személyes, úgynevezett lágy készségek. Egy karrierszakértő szerint azonban a legtöbb álláskereső mégis elvéti a célt, amikor az önéletrajzát állítja össze.
Sam DeMase, a ZipRecruiter állásportál szakértője rámutatott: a jelentkezők többsége még mindig olyan alapvető fordulatokkal próbál kitűnni, mint a jó kommunikáció, a figyelmes hallgatás vagy az empátia. Ez azonban ma már önmagában kevés. A munkaadók elvárásai az MI fejlődésével együtt növekedtek, így az általános címszavak helyett ma már a haladó szintű humán képességeket keresik – azokat a kompetenciákat, amelyek pontosan a mesterséges intelligencia gyenge pontjait egyenlítik ki.
Ezt olvastad már?
Nem lusták a pályakezdők – mégis nehezen találják a helyüket a munkahelyen
Alkalmazott helyett vállalkozó? Ezekkel a szakmákkal vágnának bele sokan
Miben különbözik az alapvető és a haladó készség?
Míg egy alapvető készség csupán megnevezi, miben vagy jó, a haladó kompetenciák azt mutatják meg, miként használod ezt a tudást mások befolyásolására, a folyamatok hatékonyabbá tételére vagy az üzleti eredmények elérésére.
A mai munkaerőpiacon a kritikus gondolkodás, a döntéshozatal, a kreatív történetmesélés, valamint az emberközpontú vezetés számít igazi valutának. A toborzási szakemberek és a HR-vezetők látni akarják, hogy a jelentkező képes szakmai alapon mérlegelni, etikus döntéseket hozni és hosszú távú belső vagy külső kapcsolatokat építeni.
Hogyan mutasd meg ezt az önéletrajzodban?
A szakértő szerint a legnagyobb hiba, ha ezeket a fogalmakat csak felsorolásszerűen beömleszted a CV-be. A haladó készségeket a korábbi munkatapasztalatok részletezésénél, konkrét példákon és eredményeken keresztül érdemes szemléltetni.
Egy jól felépített önéletrajzi pontban mindig megjelenik maga a haladó képesség, a feladatkör környezete, valamint az elért, mérhető eredmény.
Íme egy jó példa arra, hogyan mutathatod be a döntéshozatali képségedet egyetlen mondatban:
„A mesterséges intelligencia által generált elemzéseket szakmai mérlegelés alapján értékeltem, így kiválasztva a legmegfelelőbb megoldásokat, ami 20%-kal gyorsította fel a csapat munkafolyamatait.”
Hasonlóan meggyőző, ha a kapcsolatépítést sem önmagában említed, hanem az eredmény oldaláról mutatod be: például leírod, hogy a célzott, mély szakmai partnerségek kiépítésével hány új ügyfelet vagy mekkora pluszbevételt hoztál a cégnek.
A munkaadók ma már nemcsak azt szeretnék látni, hogy rendelkezel ezekkel a tulajdonságokkal, hanem azt is, hogy képes vagy őket a gyakorlatba átültetni – akár az emberi együttműködésekben, akár az MI-vel támogatott folyamatokban. Az álláskeresők számára most hatalmas lehetőség rejlik abban, ha a puszta címszavak helyett valódi történetekkel támasztják alá a képességeiket.
Forrás: CNBC Make it
Borítókép: Resume Genius, Unsplash







