Hogyan neveld magabiztosságra a lányodat?

Igényesnő.hu Igényesnő.hu | 2024.03.19 | Anyaság | Olvasási idő: 5 perc
Hogyan neveld magabiztosságra a lányodat?

Ahhoz, hogy gyermeked felnőttként boldog és sikeres legyen, szükség van bizonyos mértékű önbecsülésre. A potenciális jövőbeli siker egyik fontos tényezője az önbizalom, hiszen azok az emberek, akik hisznek magukban, saját képességeikben, szívesebben kezdeményeznek, motiváltabbak és általában nagyobb célokat is tűznek ki maguk elé.

Éppen ezért fontos, hogyan erősíted, építed gyermeked önbecsülését, különösen igaz ez a lánygyermekek esetében. A kislányok ugyanis gyakrabban szenvednek önbizalomhiányban, jellemzően nagyobb teljesítés miatti nyomás rajtuk és általában jobban félnek a kudarctól, mint a fiú kortársak.

„Öt kislányból három érzi azt, hogy a társadalom elvárja tőle a tökéletességet”

mutat rá a LEGO Group friss kutatása, amely több mint 61 ezer fő részvételével készült. A kutatásban 5 és 12 év közötti gyermekek vettek részt szüleikkel együtt és többek között azt a feltevést is megerősítette, hogy a gyermekek szerint a felnőttek jobban hallgatnak a fiúk véleményére, mint a lányokéra – a gyermekek több mint fele nyilatkozott így.

A kreativitásra való ösztönzés sokat segíthet gyermeked önbizalmának erősítésében, hiszen ezzel egy biztonságos környezetben teszed lehetővé számára a kockázatvállalást és arra biztatod, hogy bátran próbáljon ki új ötleteket. Pszichológusok szerint ez segít többek között abban is, hogy gyermekedből jól alkalmazkodó, reziliens felnőtt váljon.

„A kudarctól való félelem gátolhatja a gyermekeket abban, hogy új dolgokat fedezzenek fel vagy eltérjenek a megszokott megoldásoktól, végső soron pedig gyengíti az önbizalmukat is, ami a felnőttként való érvényesülésre is kihathat” – magyarázza a CNBC kérdésére Jennifer Breheny Wallace neveléskutató hozzátéve, hogy szülőként olyan eszközökkel erősítheted gyermeked önbecsülését mint például az átgondolt szóhasználat vagy a szisztematikus dicséret. Íme, négy szakértői tipp, amivel magabiztosságra nevelheted a lányodat.

Ne rugózz a tökéletességen, inkább a folyamatot dicsérd

„A gyermekek közül sokan érzik úgy, a társadalom elvárja tőlük a tökéletességet” – mondja Wallace. „Szülőként akár a szóhasználat helyes megválasztásával is csökkentheted ezt a feszültséget. Ez különösen igaz egy kreatív projektnél, ahol a siker úgyis szubjektív. Próbálj meg kiemelni bizonyos elemeket, például a választott színeket és igyekezz a folyamatot dicsérni a szubjektív eredmény helyett” – teszi hozzá Wallace.

A gyermek erőfeszítéseinek dicsérete – mennyire keményen dolgozott egy projekten vagy az extra órák, amelyeket tanulásra fordított – azt az üzenetet közvetíti, hogy a tökéletes eredmény nem az egyetlen fontos dolog. Segíthet megtartani gyermeked motivációját, hogy továbbra is keményen dolgozzon, még akkor is, ha az előző erőfeszítések valami miatt nem az elképzelések szerint alakultak, esetleg kudarcot eredményeztek.

A kudarcnak is fontos szerepe van

Mutasd meg gyermekednek, hogy a hibákra, az esetleges kudarcokra tanulási lehetőségként is tekinthet. Nem egy olyan dolog, amit szégyellni kell, ez segít megőrizni az önbizalmat, magabiztosságot és a motivációt arra, hogy a jövőben is bátran kísérletezzen, bátran kipróbáljon új dolgokat, a megszokottól eltérő megoldásokat. Legyél nyitott és ossz meg nyugodtan te is olyan esetet, amikor egy múltbéli hibából tanultál. Azok a gyerekek, akik nem félnek a kockázatvállalástól, felnőttként is nagyobb eséllyel lesznek majd képesek legyőzni az akadályokat, amelyekkel életük során találkoznak.

Figyelj a szóhasználatra

Igyekezz kerülni a nemekre vonatkozó sztereotípiákat, különösen amikor a fiatal lányok kreatív projektjeiről van szó.

„Mindannyian beleesünk ebbe a csapdába” – mondja a szakértő. „A nyelvi elfogultság erősítheti a sztereotípiákat azzal, hogy egyes minőségeket, viselkedéseket vagy karrierválasztásokat egy adott nemhez társít.”

A fent említett kutatás többek között arra is rávilágított, hogy míg egy lány gyermek által készített kreatív feladatot általában a cuki vagy szép jelzőkkel illetnek, addig egy fiú által készített hasonló feladatot kétszer nagyobb valószínűséggel jellemeznek a menő, bátor vagy akár a zseni szavakkal.

Mutass inspiráló példaképeket

Karikó Katalintól, Greta Gerwig sikerén át a női technológiai vezetőkig számos olyan inspiráló példát mutathatsz lányodnak, amely arra ösztönözheti, merjen nagyot álmodni, merjen kilépni a megszokott keretek közül és merjen szembemenni a sztereotípiákkal. Inspiráló példakép lehet egy családtag, egy barát is, a lényeg, hogy ezek a történetek szikrát adhatnak a kreativitásuknak, növelhetik az önbecsülésüket és emlékeztetnek arra, hogy mindannyian képesek vagyunk nagyszerű dolgokat elérni.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!