Naomi Campbell: 50 felett, egyedülálló nőként is lehetsz édesanya

Szász Nóri Szász Nóri | 2024.07.09 | Anyaság | Olvasási idő: 4 perc
Naomi Campbell: 50 felett, egyedülálló nőként is lehetsz édesanya

2021-ben napokig Naomi Campbell körül forgott a média figyelme, hiszen az akkor 50 éves sztár bejelentette, világra hozta első gyermekét.

Sok spekuláció volt a terhesség körülményeit illetően már akkor is, 2023-ban, 53 évesen pedig ismét édesanya lett a modell. Most egy friss interjúban, a Sunday Times kérdésére beszélt a béranya segítségével született gyermekeiről, a gyermekeihez fűzött reményeiről és arról, hogy mit gondol a gyermekvállalásról.

„A gyermekeim jelentenek nekem mindent. Miattuk elkezdtem félni a jövőm miatt”

– mondta Naomi Campbell a The Times kérdésére. A szupermodell azt is megerősítette, hogy mindkét gyermeke béranya segítségével született, és hogy egyedülálló anyaként vállalta őket. „Egy jobb világot remélek a gyermekeimnek. Ők az én prioritásom 110%-ban. Ott kell lennem az első iskolai napjukon” – mondta.

Campbell hozzátette, tisztában van azzal, hogy a fiatalabb generáció nem akar szülővé válni, de úgy véli, hogy később meggondolják magukat.

„Sok fiatal lánytól hallottam, hogy túl drága a gyermekvállalás, és lehet, hogy nem is akarnak gyereket, én pedig azt mondom, a legtöbben meg fogják gondolni magukat. “Megértem, hogy gazdaságilag nehéz. De az én anyukámnak semmije sem volt, és mégis megoldotta. Megéri. Ez annyira csodálatos” – mondta Campbell. „A fiatalabb generációra kell támaszkodnunk, hogy megváltoztassuk ezt a világot. Jobban bízom a gyerekeimben, mint bennünk, hogy ők helyesen cselekszenek” – tette hozzá.

Campbell rendkívül odafigyel arra, hogy megóvja gyermekeit a nyilvánosságtól. Sosem került ki olyan kép róluk, amin látszódik az arcuk, a korábban publikált képeik is eltűntek, és még a nevük sem publikus.

Campbell 2022-ben a brit Vogue-nak azt mondta, mindig is anya akart lenni.

„Mindig is tudtam, hogy egy nap anya leszek, ez a legnagyobb öröm, amit valaha is el tudtam képzelni” – mondta az akkor még egy gyerekes Campbell hozzátéve, hogy minden idősebb barátnőjét arra biztatta, ne habozzanak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dr .🧿Naomi Campbell (@naomi) által megosztott bejegyzés

Campbell vs. a valóság

Természetesen nem mindenkinek nyerték el a tetszését Campbell szavai. Ahogy egyre többen döntenek úgy, hogy nem szeretnének gyereket vállalni különböző okokból, Campbell álláspontja nem kívánatos győzködésként hat. Hiszen egy multimilliomosról van szó, akinek nem jelent problémát felnevelni két gyereket, miközben a fiatal generációk számára egyre messzebb kerül a saját lakás realitása, a gyermekvállalás pedig pénzügyi zsákutcának tűnik. Ráadásul Naomi Campbell karrierjét nem vágta keresztbe az anyaság, hiszen már jócskán túl van sikerei csúcsán az 54 évesen is elképesztő formában lévő modell.

Persze a sztár valószínűleg semmi rosszat nem akart ezekkel a megjegyzésekkel, és tényleg tiszta szívből úgy érzi, hogy az anyaság egy olyan csodálatos dolog, amit mindenkinek meg kell tapasztalnia, de a megjegyzéseiből az tűnik ki, hogy hányatott gyerekkora ellenére mennyire elvesztette a kapcsolatot a valósággal (még ha ő azt is állítja, hogy ugyanolyan szülő ő is, mint bárki más), így nem is képes átérezni, egy hétköznapi nőnek mennyi mindent kell mérlegelnie, adott esetben feláldoznia egy gyerek megszületésével.

Ezzel együtt is példaként áll sok nő előtt, hiszen ő maga a bizonyíték, hogy akár egyedül, az ötödik ikszet taposva sem elérhetetlen álom az anyaság.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!