A kérdés, amit mindenki feltesz magának

A „mi lett volna, ha” kérdését teszi fel Stéphane Brizé új filmje, az Őszi sanzon. A francia romantikus drámában régen összetört szívek keresik a választ: vajon jó döntést hoztak egy évtizeddel ezelőtt? És ha megkapják a választ, vajon együtt tudnak élni vele?

Mathieu (Guillaume Canet) nyomorultul érzi magát. Pedig – papíron – semmi oka nem lenne rá: ül a gyönyörű nyugat-franciaországi tengerparti kistelepülés gyönyörű wellness szállodájának gyönyörű szobájában, lépten-nyomon megrázzák a kezét, közös szelfit kérnek vele és dicsérik munkáját a hotel dolgozói, vendégei. A spa pihenőjében saját képmása köszön vissza rá egy magazin címlapjáról, benne a portré a népszerű, sármos színészről, aki nem csak a filmvásznon sikeres: csodálatos házasságban él szintén sztár feleségével, miközben épp első színpadi szereplésére készül, ami szerepet kifejezetten rá, az ő kedvéért írtak.

Tipikus sztáralkat: jóképű férfi, aki profin kezeli a felé irányuló érdeklődést, aki nem fél hangot adni kívánságainak, de nem tud nemet mondani a tolakodó rajongásnak, akit egyszerre tölt el feszengéssel, ha felismerik, de az is, ha nem.

Aztán lassan kibontakozik a valóság. Az életközépi válságban toporgó férfi házassága mégsem olyan zökkenőmentes és támogató, ahogyan azt az interjúban bizonygatják, a színpadi szerep elől pedig egyenesen elmenekül. Ide, az elvileg pihentető, thalasso terápiával gyógyító hotel steril falai közé. De hiába az ideális környezet, Mathieu napról napra rosszabbul érzi magát.

Ekkor jön az üzenet Alicetól (Alba Rohrwacher). Ők ketten egy pár voltak egy bő évtizeddel ezelőtt. Amikor azonban a férfi karrierje szárnyalni kezdett, elváltak útjaik. Mint utóbb kiderül, nem éppen a legtisztább módon.

Az első, feszengős, ám szeretetteljes találkozás után lassan újra közelednek egymáshoz, felszínre kerülnek a rég eltemetett sérelmek, sebek tépődnek fel.

Alice valósága nem is állhatna távolabb Mathieu-nál: éli csendes életét, ebben a káprázatos, ám szezonon kívül kissé álmatag kisvárosban, biztonságos szeretetben nevelik lányukat orvos férjével. Úgy érzi, ahogyan a turisták a városát télen, úgy őt is elfeledték, saját magát önként temette el élve azzal, hogy itt maradt, hogy a szerelmi csalódás után soha többé nem ment vissza a folyton nyüzsgő Párizsba.

Stéphane Brizé új filmje, amelyet a velencei filmfesztivál versenyprogramjában mutattak be, már sokszor feltett kérdéseket feszeget.

• Mi lett volna, ha ők ketten együtt maradnak?
• Lehet új életet kezdeni középkorú felnőttként akkor is, ha az ember már rég elkötelezte magát valami egészen más mellett?
• Mikor jön el az a pont, amikor már nem okolhatunk másokat saját boldogtalanságunk miatt?
• Jut nekik egy újabb esély – egyáltalán, akarnak újabb esélyt, hogy együtt legyenek?

Alice és Mathieu hosszan keresik a választ: közelednek és távolodnak, vádolnak és magyarázkodnak, nevetnek és veszekednek, nosztalgiáznak, de a jövőbe nem tekintenek. Nem tekinthetnek, nincsenek válaszaik egymásnak, bármennyire is szeretnék, bármennyire nem tudják elengedni egymást.

A film képi világa tükrözi lelkiállapotukat: a steril szálloda fehér falaira rímel a téli égbolt, a gyönyörű partvidék, a tajtékzó tenger, a bezárt nyaralók, az üres utcák és kávézók. Végtelen csönd, semmi nem zavarja meg a gondolataikat, egymásra hangolódásukat, egyedül ők állnak a középpontban. Leszámítva egy rövid intermezzót: Alice egy idős barátnőjének történetét ismerjük meg. Ő férje halála után bontakozik ki, az idősek otthonában találkozik élete szerelmével, aki történetesen nő. Ő bizonyítja, hogy soha nem késő úgy élni, ahogyan mindig is szerettünk volna.

Hogy erre képes-e a két főszereplő is, az már más kérdés.

A történet ráérősen vezet: hosszan időzünk a luxusszállodában saját sebeit nyalogató, önmagát marcangoló Mathieu-val, megismerhetjük Alicet otthon, szerettei körében, hosszú snittekben élvezhetjük a gyönyörű tájat… Lassú film, amely hagy időt a szerelmi bánat különböző árnyalatainak kibontására. Ráérős, esős vasárnapokra tökéletes választás, de még egy rohanós nap végén is: segít lelassulni, kiszakadni a stresszes hétköznapokból, nézve, ahogyan ez a két ember hol közeledik, hol távolodik egymástól, keresik a választ életük nagy kérdésére: mi lett volna, ha…?