Szakítások Múzeuma
Ma a világ múzeumainak jelentős része nem arról híres, hogy világhírű festményeknek vagy szobroknak ad otthont, hanem valamely témát jár körül, összegyűjtve az ehhez kapcsolódó különleges tárgyakat.
Ilyen a zágrábi Szakítások Múzeuma is, amely ma az egyik legnépszerű horvát turisztikai attrakció.
Mást is érdekel a volt szerelmünk?
Azt senki nem tudja, hogy idén hányan fognak még szakítani, és miért vagy megéli-e a következő szilvesztert a szerelmük. Abban is sok hasonlóság van a kultúrák, országok között, hogy sokan úgy vélik, érdemes megőrizni a valaha virágzó szerelem kedves emlékeit. Ezen alapul a zágrábi Szakítások Múzeumának koncepciója is, az évek alatt pedig az is kiderült élénk az érdeklődés a közönség részéről.
Ráadásul a kiállítás valóban interaktív, az anyaga pedig állandóan bővül. Valójában abszurd, hogy miért érdekeljen bárkit is egy vadidegen nő vagy férfi szakításának története, de hát a hollywoodi filmek sem szólnak másról. Kicsit intim kukucskálásnak tűnhet, mindenesetre izgalmas felmérni, milyen tárgyak jelképezhetnek egy szerelmet, milyen emlékek maradnak fenn egy kapcsolatból, illetve annak a végállomásáról.
Annak ellenére, hogy teljesen hétköznapi, másnak nem sokat mondó tárgyakról, például fotókról, levelekről vagy plüss állatokról van szó, mégis sok ezren kíváncsiak ezekre az egyébként, kívülállók számára értéktelen holmikra. A múzeum „társadalmi interakcióra irányuló innováció” miatt a közelmúltban Kenneth Hudson díjat nyert.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A prostituált tűsarkú cipője
A létesítményt a tripadvisor is előkelő helyen sorolja a nevezetességek közé. A múzeum koncepciójának leírása elolvasható és sok kiállított tárgy is megtekinthető a brokenships.com honlapon.
De nemcsak tárgyak, hanem meglepő történetek is olvashatók, már a múzeum honlapján is. Az egyik egy hollandiai furcsa kapcsolat története és egy tűsarkú cipő az emlék, amely a kiállításon található. A levelet egy prostituált írta. „Én tíz, T. tizenegy éves volt, és nagyon szerelmesek voltunk egymásba. Amikor elmondtam anyámnak, elküldtek, hogy az iskolai szünet hátralévő részét egy nagynéninél töltsem. Tizenöt éves koromig csodás időket éltünk meg együtt, mígnem a szerelmem Németországba költözött a szüleivel. A búcsúnk sok könnyel és ígérettel járt. Az élet úgy hozta, hogy sokáig prostituált voltam, majd elkezdtem egy dominánál dolgozni, aki megengedte, hogy megfenyítsem és megkorbácsoljam az egyik ügyfelet. Először megnyalta a tűsarkúimat. Mivel nem volt elég alázatos, és csak úrnőnek szólított, nagysága helyett, még erősebben meg akartam ostorozni. És akkor ismertem meg őt „T., te vagy az?” Megijedt és felállt. Néhány óra múlva elbúcsúztunk. Jobb volt, ha soha többé nem látjuk egymást. Ekkor megkérdezte: „Megtarthatom emlékül az egyik tűsarkúdat?” A másik tűsarkút itt hagytam a múzeumnak.
Öngyilkossággal végződött a lánykérés
Hetven éves nő hozott el egy képeslapot, Jerevánból, Örményország fővárosából. „Még 1967-ben jártam Zágrábban, ez a város nagyon közel áll a szívemhez. Amikor egy helyi újságból megtudtam, hogy létezik a Szakítások Múzeuma, egyszerre voltam szomorú és boldog. Ez egy képeslap, amit a szomszédunk fia tolt be az ajtón már nagyon régen. Három éve szerelmes volt belém. A régi örmény hagyományt követve a szülei eljöttek hozzánk, hogy megkérjék a kezemet. A szüleim nem voltak hajlandók azt mondani, hogy a fiuk megérdemel engem. Dühösen és nagyon csalódottan távoztak. Még aznap este a fiúk lehajtott az autójával egy szikláról és szörnyethalt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egy különleges rajz története
Egy finn férfi hagyott a múzeumban egy rajzot. Ennek is különleges a története. „Egy Valentin-napi bulin találkoztunk, és rögtön éreztük a szikrát. Csakhogy én életem mélypontjára érkeztem éppen. Akkor veszítettem el a cégemet, és súlyosan eladósodtam, két munkahelyen dolgoztam, és nehezen tudtam visszafizetni a hitelemet. De ő nem törődött vele. Vakon, feltétel nélkül szeretett, ő volt az egyetlen pozitív dolog az életemben. Egyik este a metrón utaztunk, amikor egy ismeretlen srác odalépett hozzánk, és megkérdezte, hogy egy pár vagyunk-e. Igent mondtam, és megkérdeztem, miért akarja tudni? Azt mondta: „A szerelmetek olyan különlegesnek tűnik, ezért szerettem volna ezt nektek adni”. Átadta nekünk az általa olvasott könyv egyik kitépett lapját, amelyre lerajzolt minket, és minden jót kívánt.
Ő volt a lelki társam, a legjobb barátom, szeretőm és életem szerelme. De szakítottam vele, mert az életem akkoriban olyan volt, mint egy süllyedő hajó, és nem akartam, hogy ő is lemerüljön velem. Felvették egy jó egyetemre külföldön, de fel akarta adni az álmait, hogy engem eltartson, de szakítottam vele, és összetörtem a szívét. Körülbelül négy hónappal később, amikor majdnem az életemet vesztettem egy munkahelyi balesetben, felvettem vele a kapcsolatot, és elmondtam neki, hogy a baleset miatt újra gondoltam az életemet, és külföldre költözöm, hogy támogassam őt, ahogy ő támogat engem. Azt mondta, hogy elkéstem pár hónapot. Továbblépett, új kapcsolata van.
Nem volt erőm hozzá, hogy eldobjam a rajzot. Egy pillanatra sem szűntem meg szeretni, és örülök neki, és remélem, hogy egy napon találok majd olyat, aki olyan csodálatos, mint ő – mesélte el a rajz történetét a finn férfi.
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
A szerzőről
