Január: a változások és a nagy döntések hónapja - Miért vált a válás időszakává is?
A karácsonyi díszek dobozba, a fényfüzérek pedig már gondosan összetekerve a tárolószekrény aljába kerültek, sőt már lassan a szilveszteri dekoráció is emlékké fakult. Az ünnepi önfeledt hangulat átváltott egy mélyebb belső számvetésbe, ami sokakban döntő felismerések megszületését eredményezte. Az új év kezdete egy rég fontolgatott változást ígér, így ekkor kerülnek lezárásra azok a dolgok, amik nem működtek. Nem véletlen tehát, hogy a január a válások hónapja: a statisztikák szerint ekkor látványosan megnő a válási kérelmek száma.
Amint hajtunk egy oldalt a naptárban feltesszük magunknak a kérdést: “Valóban így akarom leélni ezt az évet is?”
A jelenség mögött nem egy impulzív, hirtelen meghozott döntés áll, amit egy újévi fogadalom indított útjára, hanem egy hosszú évek óta tartó folyamat érett be. Az év eleje pedig pszichológiai értelemben tiszta lapot kínál: újrakezdést és akár még bátorságot is hoz annak érdekében, hogy kimondjuk azokat a szavakat és szembenézzünk azokkal az érzésekkel, amik hosszú hónapok óta nyomják a lelkünket.
Ezt olvastad már?
Egy élettel fizetni a házasságért: Miért veszélyes a kapcsolatmentő baba?
Szeretettel vitázni: a konstruktív konfliktuskezelés kulcsai
Az ünnepek megpróbáltatásai, mint trigger pontok
Az ünnepek kimenetele kettős: egy jól sikerült időszak felerősítheti a párkapcsolatot és még közelebb hozhat benneteket, míg egy stresszel és veszekedésekkel teli ünnepi szakasz a párkapcsolati feszültségeket is felszínre hozza. A fokozott anyagi terhek, a kellemetlen családi együttlétek és a szervezés okozta stressz különösen megterhelő – ha egy olyan párkapcsolatba érkezik, ami nem áll stabil lábakon.
Sokan tudatosan kivárják az ünnepek végét, a gyerekek miatt vagy a családi béke megőrzése érdekében, vagy egyszerűen csak azért, hogy az ünnepek a későbbiekben ne hordozzák magukban az elválás emlékét. A január viszont egyfajta engedélyként szolgál arra, hogy megtedd azt, amit eddig nem mertél a változás zászlaja alatt.
Mi az első számú ok, ami legtöbb esetben váláshoz vezet? Ebben a cikkünkben mutatjuk!
Nehéz döntés, ami megnyugvást hozhat
Nincs ideális időpontja a válásnak, hiszen a sérülés elkerülhetetlen, mégis a január elegendő erőt adhat ahhoz, hogy meghozd a már régóta benned érlelődő döntést. Fontos azonban kimondani: nem a január okozza a válásokat, hanem a tisztánlátás teszi. Az év eleje csupán felerősíti azt a belső hangot, amely már régóta jelzi, hogy valami nem működik.
Azon felül, hogy önmagaddal őszinte vagy fontos, hogy a társad felé is őszintén kifejezd érzéseidet, meglátásaidat és a jövővel kapcsolatos vágyaidat. Adj neki kapaszkodót a miértek megértéséhez, hogy számára is könnyebb legyen a lezárás és a továbblépés.
Ugyan a döntés fájdalmas és nehéz, a január szimbolikája erőteljes, hiszen sokan abban látják a reményt, hogy nem kell még egy teljes évet boldogtalanságban eltölteni. A „válások hónapja” valójában nem a kudarcokról szól, hanem annak a bátorságáról, hogy szembe merünk nézni a mélyen bennünk formálódó igazsággal és teret adni a saját vágyainknak.
Forrás: cosmopolitan.com
Borítókép: Freepik

