A zsír nem ellenség: tévhitek, amelyek a fogyókúrát és az edzést is félrevihetik
A fogyás alapelve kvázi egyszerű, ugyanis ha tartósan kevesebb energiát viszünk be, mint amennyit felhasználunk, csökken a testsúlyunk. Az olyan könnyen megjegyezhető szabályok, mint hogy az eredmény 60 százalékban az étkezésen, 40 százalékban pedig a mozgáson múlik, segíthetnek megérteni, hogy mindkettőnek fontos szerepe van. A valóságban azonban az arányok egyénenként eltérhetnek, a folyamatot pedig az étrend, az energiamérleg, a testösszetétel, a fizikai terhelés, a regeneráció és az egyéni anyagcsere együtt alakítja. A zsírok sem pusztán „plusz kalóriák”, hanem sejtjeink építőelemei és a szervezet működésének nélkülözhetetlen részei. A zsírok szervezetben betöltött szerepét és a tudatosabb zsírbevitel lehetőségeit Földi Laurával, a SYNLAB Corporate és Sportdiagnosztikai Üzletágának senior dietetikusával jártuk körbe.
A táplálékkal elfogyasztott zsír nem azonos a testzsírral
A mérleg csak azt mutatja meg, hány kilók vagyunk. Azt már nem, hogy a testsúlyból mennyi a zsírtömeg és mennyi a zsírmentes tömeg, például az izom. Ahogyan azt sem, milyen zsírsavak épültek be a sejtjeinkbe. Ezért félrevezető azt gondolni, hogy aki kevesebb zsírt eszik, annak automatikusan kevesebb lesz a testzsírja.
A zsírok energiadúsak, így a mennyiségük számít, de teljes kiiktatásuk nem teszi automatikusan eredményesebbé a fogyást. Hozzájárulhatnak a jóllakottságérzethez, szükségesek az esszenciális zsírsavak beviteléhez, a hormonrendszer működéséhez, valamint az A-, D-, E- és K-vitaminok felszívódásához. Sportolás közben a szervezet szénhidrátot és zsírt is használ energiaforrásként, rendszeres állóképességi edzés mellett pedig a zsíranyagcsere is alkalmazkodhat.
Ezt olvastad már?
Hány kilós súlyt kellene tudnod felemelni a korod alapján?
A fiatalság igazi záloga: súlyzós edzés idősebb korban
A tiszta étkezés nem egy tiltólista
A zsírokkal kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban, mint a „minden zsír hizlal”. Valójában azonban nem önmagában a zsír jelenléte, hanem többek között az elfogyasztott mennyiség és az étrend egészének összetétele számít.
Az sem igaz, hogy a növényi eredetű zsiradékok automatikusan egészségesebbek. A kókusz- és pálmazsír például növényi eredetű, mégis magas a telítettzsírsav-tartalmuk. Érdemes tehát nem a zsiradék eredete, hanem elsősorban annak zsírsavösszetétele alapján választani.
Szintén gyakori tévhit, hogy a mangalicazsír korlátlanul fogyasztható, mert egészségesebb a hagyományos sertészsírnál. A zsírsavösszetétel valóban lehet kedvezőbb, de ezt az állat takarmányozása és tartási körülményei is befolyásolják, és a mangalicazsírnak is magas az energiatartalma és jelentős a telítettzsírsav-tartalma. Vagyis itt sem a tiltás, hanem a mérték és az étrend egészének egyensúlya a lényeg.
A sejtek is őrzik az elmúlt hónapok lenyomatát
A testösszetétel-mérés megmutathatja a zsírtömeg és a zsírmentes tömeg arányát. A SYNLAB Sejt zsírsavprofil vizsgálata más kérdésre válaszol: Azt mutatja meg, milyen arányban épültek be különböző zsírsavak a vörösvértestek membránjába. Mivel ezek a sejtek körülbelül 120 napig élnek, az eredmény nagyjából az előző 3–4 hónap zsírsav-ellátottságáról ad képet, és kevésbé függ attól, mit ettünk közvetlenül a vérvétel előtt.
A vizsgálattal láthatóvá válhat többek között az omega–3-ellátottság, valamint egyes telített és telítetlen zsírsavak aránya. Az eredményt az étrend mellett a felszívódás, az anyagcsere és az étrend-kiegészítők fogyasztása is befolyásolhatja.
„Aki sportol vagy fogyni szeretne, gyakran újabb tiltásokat keres, miközben a teste valójában egy összetett rendszer. Nem az a cél, hogy minden zsírt száműzzünk, hanem hogy megértsük, milyen forrásokból és milyen arányban jutnak zsírsavak a szervezetbe. A vizsgálat ehhez ad személyesebb képet, a dietetikai konzultáció pedig segít az eredményeket a hétköznapokban is tartható változtatásokra fordítani” – mondta Földi Laura, a SYNLAB Corporate és Sportdiagnosztikai Üzletágának senior dietetikusa.
A laboreredmény nem kész étrend, hanem kiindulópont
A Sejt zsírsavprofil vizsgálat nem fogyást vagy testzsírt mér, és önmagában nem ad kész étrendet. A kapcsolódó dietetikai konzultáció során szakember segít értelmezni az eredményt, majd azt konkrét, az életmódhoz és a fizikai aktivitáshoz illeszkedő javaslatokra fordítja le.
Már néhány csere is segíthet: a vaj és az állati zsiradékok helyett gyakrabban használhatunk olíva- vagy repceolajat, rendszeresen fogyaszthatunk halat, dióféléket és olajos magvakat, miközben ritkítjuk a bő olajban sült ételeket és a zsíros felvágottakat. Az étrendi változtatások hatásának megítélésére jellemzően 3–4 hónap elteltével lehet indokolt kontrollvizsgálat. A „tiszta étkezés” így nem hibátlan napok sorozata, hanem következetes, mérhető és személyre szabható döntések rendszere.
Forrás: SYNLAB Corporate és Sportdiagnosztikai Üzletág
Borítókép: Magnific







