Aki örökre beleszeretett a burgenlandi borokba: Erdélyi Csilla

Erdélyi Csillával mint újságíró, vagy tizenöt éve találkoztam először, akkor még a Duna-parti Marriott pr munkáját vezette és sajtótájékoztatókat szervezett. Rá pár évre viszont Ausztriában futottunk össze, ahol egy helyi pincészet elegáns borüzletének vezetőjeként avatott be a helyi nedűk kóstolási menetébe. Az első percben láttam, hogy megtalálta a helyét.

Sok hazánkfia dolgozik nyugati szomszédunkban, ez tehát nem lenne önmagában különleges, de Csillát, soproni születésűként, mindig is vonzotta a szomszédos Ausztria: a természet szeretete, a tudatosság, a hegyek, kristálytiszta tavak, a síelés és vitorlázás, és úgy általában az itteni életstílus.

Hogyan kezdődött az Ausztriával való ismerkedés?

Huszonévesen több nyarat is végigdolgoztam alpesi szállodákban és a fraknói várban. Hét éve döntöttünk úgy, hogy Budapestről Ausztriába költözünk, a lányom itt járt felső tagozatba, bennem pedig lassan tudatosult, hogy itt, vagy az Esterházynál kell dolgoznom, és borral kell foglalkoznom. Sok-sok hónap és véletlen találkozások után végül a kismartoni Főiskola (FH Burgenland) Nemzetközi Bormarketing mester képzés szakán kötöttem ki, ahonnan már szinte egyenes út vezetett a darázsfalvai (Trausdorf) Esterházy Pincészethez.

Több mint két éve dolgozom itt, és úgy érzem, megtaláltam itt az álom munkámat: ideális keveréke ez az irodai feladatoknak, idegenvezetésnek, rendezvény-szervezésnek, vendéglátásnak és a bor szeretetének, ismeretének. Közben pedig nagyon feldob, hogy még mindig van mit tanulni – ez különösen fontos motor az életemben.

Mi lehet a következő cél?

A ruszti bor akadémia, amely az én posztomon egyébként kötelező is, és bizonyára újabb inspirációkat nyújt.

Mutasd be kicsit az Esterházy Alapítványt!

Több mint 500-an állunk itt alkalmazásban, széles területen, a vadászattól a mezőgazdaságon, borászaton át a kultúráig. Egy új szálloda is épült az eisenstadti kastéllyal szemben, de ugyanitt egy gyönyörű étterem és egy, Burgenlandnak majdnem 800 borát felvonultató vinotéka is található. Sokszor találkozunk ott kollégákkal, barátokkal. A „játék” mindig az, hogy valamelyikünk kiválaszt egy-egy üveg bort, amit vakon kóstolunk, es ki kell találni az évjáratot, régiót, szőlő fajtát.

Az Esterházynál sok magyar dolgozik, de cégen belül számosan érkeznek távolabbi országokból is, a mi cégvezetőnk német, a főborászunk pedig dél-afrikai. Amit még nagyon szeretek Eisenstadtban, hogy innen fél óra Sopron, akárcsak a Fertő-tó, 40 perc Bécs és 50 perc a semmeringi sípálya.

Ha éppen nem a borral foglalkozol, mivel töltöd a szabadidőd?

Burgenlandban több mint 2500 km bicikliút található, és ez is az egyik kedvenc időtöltésem, sokszor biciklivel megyek munkába is. Minden kis faluban található borászat, kerthelyiség, étterem – a vendéglátás minősége Ausztriában eleve kiemelkedő, és ezt nagyon klassz a mindennapokban is megélni.

Milyennek látod a magyar bor rangját, helyzetét Ausztriában?

Ma az a trend, hogy a borkedvelők nyitottak más országok boraira is – akár Európáról, akár más kontinensekről beszélünk. Manapság technológiailag és tudásban ott tartunk, hogy elméletileg bárhol a világon, bármelyik borászat képes kitűnő minőségű bort előállítani. Ezért megfigyelhető az a szakmai irány is, hogy egyre inkább szükség van marketingre, eredetvédettségre.

A magyar és a többi kelet-európai borrégió borai (ilyen például Szlovénia) a 90-es évek elejéig – az akkori politikai rendszer miatt – szinte alig voltak elérhetőek Nyugat-Európában, de most már egyre inkább kezdenek feltörni

A magyar borok hírneve egyre szebben fejlődik, vannak nagyon izgalmas tételek is, például a tradicionális szőlőfajták – a furmint és a kékfrankos – modern, 21. századi értelmezésben.

Úgy tudom, hogy Ausztriában minden régió a saját borát kínálja szívesen.

Ez igaz, az osztrákok abszolút lokálpatrióták. Ha megnézzük az egyik legnagyobb osztrák borüzlet-láncot, rögtön látható, hogy a választék 6o százaléka hazai, és 40 százaléka külföldi. Ausztriában egy régión belül is az emberek törekednek arra, hogy helyi termékeket vásároljanak. Az itteniek nagyon tudatos vásárlók, számukra fontos a fenntarthatóság, a bio minőség, a helyi lakosok ezzel is támogatják egymást. Érdekes, hogy Magyarországon éppen a régi politikai határok miatt ez pont fordítva volt sokáig, rajongtunk a külföldi termékekért. De úgy tapasztalom, hogy ez a trend már nálunk is visszafordult, elkezdtük értékelni a saját kezünk munkáját.

Melyek a friss világtrendek?

Egyre inkább keresik az alacsonyabb alkohol tartalmú borokat, és inkább a fehéret, mint a vöröset. Jellemző egyúttal az is, hogy világszerte csökken a borfogyasztás, a fiatalabb generáció kevesebb alkoholt fogyaszt – ami önmagában mindenképpen örvendetes hír. Remélhetőleg ez azt is jelenti, hogy ugyanakkor a mennyiség helyett a minőség irányába tolódik a borfogyasztás.

Divatosak a habzóborok és rozék, ez úgy a 2000-es években indult, de az is izgalmas, hogy például már senki sem lepődik meg azon, hogy fémdobozban is kapható prosecco. Ez is bizonyítja, hogy sok régi tabu megdőlt az elmúlt évtizedek alatt. A szakdolgozatom témája is főként a szintén manapság divatos natúr borokhoz kapcsolódik: szexista motívumok a boros címkéken – és ennek a fogyasztói megítélése.

Mennyire jellemző, hogy a borászok és értékesítők között nőket találunk?

Egyre inkább tapasztalható ebben a szakmában is, mint az élet más területein, hogy a nők több szerepet kapnak es vállalnak. A tradicionális felfogás szerint a borászat férfimunka – amiben azért van némi igazság is, hiszen a pincében rengeteg a fizikai erőt kívánó teendő is. De nálunk például nő a szőlészeti vezet, és értékesítőink között is van női munkatárs.
Fontos az is, hogy a borfogyasztást tekintve mennyire elfogadott a hagyományos női-férfi társadalmi szerepek összemosódása. Ebben mindenképpen látok pozitív előrelépést. Nem gondolom, hogy manapság bárki is rosszallóan tekintene egy női sommelier-re vagy éppen egy pezsgőt kortyolgató hölgyre.