“Túl hamar nőttem fel” - a parentifikáció árnyoldala. Hogyan ne add tovább gyermekeidnek?

“Anya és apa hangosan veszekedtek… nem tudom miért, lehet én vagyok az oka. Apa becsapta maga mögött az ajtót és kiviharzott a házból. Vissza fog még jönni vajon? Anya a konyhában sír, kimentem hozzá és megvigasztaltam. Elmesélt mindent nekem az apával való vitáról és azt mondta, hogy nélkülem már nem bírná. – nyolc éves lehettem, mikor először kellett “megmentenem” anyát.”

A parentifikáció sokunk számára ismerős jelenség. Gyerekként fel sem tűnik, hogy mennyi minden hárul ránk, mikor a szülő tudattalanul egyre több felelősséggel ruház fel. Érzelmi támaszként, konfliktusok megoldójaként vagy a kistestvér védelmezőjeként jó eséllyel már nem volt idő gyereknek lenni. 

Ugyan visszacsinálni már nem tudjuk a történteket, azok tudatosítása azonban segít a jelen mintázatainak felismerésében, valamint hozzájárul ahhoz, hogy ne essünk bele ugyanebbe a hibába a saját gyerekeinkkel.

Mit tehetsz szorongó gyermekeddel? Ebben a cikkünkben többet írtunk róla.

Mi az a parentifikáció?

A parentifikáció azt jelenti, hogy a gyermek a szülő szerepébe kényszerül – akár gyakorlati, akár érzelmi értelemben. Instrumentális formában ez akkor jelenik meg, amikor a gyerek házimunkát végez, főz, takarít, vagy éppen ő felel a kisebb testvér hazakíséréséért. Érzelmi szinten pedig akkor, amikor a szülő támaszaként kell működnie: vigasztalja az anyát, magára veszi az apa titkait, és a „lelki társ” vagy „legjobb barát” szerepét tölti be a családban.

Ezt már olvastad?

​​Női közösség: Hogyan találj támogató baráti kört anyaként?

Anyatejjel a pluszkilók ellen?

Sokszor már egészen fiatalon olyan döntéseket kellett meghozni, amelyek valójában felnőttekre tartoznak – például lemondani saját igényekről a család anyagi helyzetének javítása érdekében. Előfordulhatott az is, hogy egy kisiskolás gyerek próbálta elsimítani a szülők konfliktusait, vagy alkoholproblémákkal küzdő, kiszámíthatatlan szülők helyett ő gondoskodott a testvéreiről.

Mindez a parentifikáció része: olyan helyzetek, amikor a gyerek nem élhette meg a gyermeki létet, mert már korán a felnőttek felelősségeit kellett viselnie.

Hogyan ismerheted fel a jeleit felnőttként?

Amennyiben gyermekkorodban megtapasztaltad, hogy mi a felelősség, akkor ma elképzelhető, hogy:

• Majd te megoldasz mindent attitűddel rendelkezel
• Mindenkinek te vagy a támasza – de magadnak sosem
• Bűntudatod van, ha pihensz, ha magaddal foglalkozol
• Túlkontrollálsz mindent, mert egykor ez biztosította a túlélésedet
• Nehezen bízol meg másokban 
• Olyan kapcsolatokat vonzol, ahol te vagy a megmentő
• Padlóra küld, ha valakinek csalódást okozol 

A gyógyuláshoz vezető út

Mindenekelőtt fontos felismerni, hogy amit gyermekként átéltél, az nem tekinthető normálisnak. Egy gyermeknek nem feladata a szülők érzelmeinek kezelése, a család pénzügyeinek intézése vagy a felnőttek problémáinak megoldása.

Ahhoz, hogy elindulj a gyógyulás felé vezető úton, elengedhetetlen, hogy megengedd magadnak az érzéseidet, még akkor is, ha nehezek – hiszen nem neked kell mindig a legerősebbnek lenned. Tanulj meg segítséget kérni és elfogadni másoktól, és ne vállalj automatikusan felelősséget mások helyett: a határok meghúzása ugyanolyan fontos, mint a gondoskodás. Engedd meg magadnak azt is, hogy néha gyerek legyél, és ne mindig a felnőtt szerepét töltsd be.

A legfontosabb, hogy minden döntésed előtt tedd fel magadnak a kérdést: „Magamért teszem, vagy azért, hogy szeressenek?”

Hogyan ne add tovább a saját gyerekeidnek?

A minták öröklődnek — ha nem nézünk szembe velük. Ami neked természetesnek tűnt, az lehet, hogy megfosztja a gyermekedet az önfeledt gyermekkorától.

Ezekre figyelj:

• Légy a gyereked szülője — ne a barátnője, ne a bizalmasa
• Ne oszd meg vele a felnőtt terheket: pénzügyi gondokat, párkapcsolati problémákat
• Ne “kérj” tőle érzelmi támogatást
• Ne rá építsd az önbizalmadat vagy boldogságodat
  

Őt lásd, ne azt, amire szükséged lenne tőle.

A parentifikáció sebei nem múlnak el nyomtalanul, de felismerve őket végre visszaveheted azt a gyermeket is, aki akkor nem kapott helyet. És amikor te már a saját határaidból és stabilitásodból adsz, a gyerekeidnek többé nem kell felnőniük helyetted.

Forrás: mindsetpszichologia.hu

Borítókép: Freepik