Segítségből is megárt a sok

A légiutas-kísérőknek köszönhetően jól tudjuk, vész esetén először saját oxigénmaszkunkat kell felhelyezni, ezután jöhetnek a bajba jutott utastársak. A hétköznapi prioritások listáján akkor miért soroljuk rendszerint hátrébb magunkat? Miért feledkezünk meg arról, ha mi nem vagyunk jól, másoknak sem tudunk segíteni. A tudománynak erre is van válasza.

Bár a legtöbb ember munkakörülményei jelentősen javultak az elmúlt évszázadban – a munka kevésbé igényel fizikai erőfeszítést, és egyre több munkáltató törődik az alkalmazottak munka-magánélet egyensúlyával –, még mindig vannak megoldandó feladatok. A legfrissebb felmérések szerint a mentális betegségek aránya globális szinten nagyjából az emberek 15 százalékát érinti, míg a stressz az aktív munkavállalók több mint 80 százalékát – írja a Bloomberg hozzátéve, hogy nem véletlen a wellness iparág növekedése, világszinten nagyságrendileg 5,6 billió dolláros piacról beszélhetünk. Sok szervezet kínál célzottan a mentális és fizikai jóllét megőrzésére egyéni juttatásokat az alkalmazottaknak, a tudományos kutatások viszont azt sugallják, hogy a tipikus szervezeti beavatkozások nem feltétlenül hatékonyak.

Az öngondoskodás, mint kultúra

Az öngondoskodás, mint kultúra elterjedése az egyik legfelkapottabb trend az alkalmazottak jóllétére irányuló ideák közül. Egyre több szervezet ösztönzi dolgozóit arra, gondoskodjanak magukról, saját mentális és fizikai jóllétükről. A TikTok-on a #selfcare hashtag már meghaladta a 28 milliárd megtekintést, és ma már az öngondoskodásnak is van nemzetközi napja, hónapja.

Világos logika rejlik abban, hogy az embereket arra ösztönözzük, hogy gondoskodjanak magukról, nem utolsósorban azért, mert egy bizonytalan világban ez a legbiztosabb dolog, amelyet befolyásolhatunk, amelyet megváltoztathatunk és amelyért felelősek vagyunk: önmagunk. Ez azonban egy érdekes kérdést is felvet: az öngondoskodást vajon mindennél fontosabb prioritásként kell-e kezelni? A válasz árnyalt.

A legtöbb ember alapvetően önző

A modern világ már eléggé önző és nárcisztikus, a munkahelyi kultúrákban megnyilvánuló különféle tünetek miatt, amelyek az elvárást, az individualizmust és az önzést jóval gyakoribbá teszik az altruizmusnál, a szerénységnél és az empátiánál.

Ebben a kontextusban az embereket arra ösztönzik, hogy magukra összpontosítsanak, mintha benzint öntenének a tűzre, és nem küzdenének azzal a kultúrával, amelyben nemcsak a munkavállalók, hanem a társadalom is egyre messzebbre kerül egymástól.

Ebben a szemérmetlen egyéni önállóság ünneplésében az embereknek folyamatosan azt mondják, hogy

• ne aggódjanak amiatt, hogy mit gondolnak róluk mások (ellentétben azzal, hogy megpróbálják megérteni, cselekedeteik hogyan hatnak másokra),
• kövessék saját értékeiket és hitüket (ellentétben azzal, hogy toleránsak vagy nyitottak azokkal szemben, akik másképp gondolkodnak vagy éreznek)
• mindenekelőtt saját jóllétükre összpontosítsanak (ahelyett, hogy másokról gondoskodnának).

Ezt a „darwinista” életmódot még maga Darwin sem írta elő, aki megjegyezte, hogy az önzetlen és empatikus emberekből álló csoportok jobban teljesítenek azokkal szemben, amelyeknek többsége önző és individualista emberből áll.

Adam Smith, akit gyakran az önzés és az individualizmus királyának glorifikálnak, az empátiát és mások iránti gondoskodást látta mind az ökonómia, mind az emberi erkölcs alapjának, szerinte bár az ember gazdasági tevékenységének fő motívuma az önző érdek, saját érdekeit csak úgy követheti, hogy ha más embereknek szolgálatot teljesít, vagyis saját munkáját vagy munkatermékét kínálja nekik cserére.

Azt a közmegegyezést fordítja meg, hogy másoknak nem tudunk segíteni, hacsak először nem segítünk magunkon, sok bizonyíték van arra, hogy az egyik legjobb módja annak, hogy magunknak segítsünk, hogy másokon segítünk.

A keleti vallások és spirituális filozófiák általában ezt hangsúlyozzák kiegészítve azzal, hogy az együttérzés és önzetlenség az igazi boldogság eszközei, Mahatma Gandhi szerint például a legjobb módja annak, hogy önmagadat megtaláld, az, ha mások szolgálatában elveszíted magadat.

De a modern tudomány is alátámasztja ezt. Például az akadémiai tanulmányok szerint a másoknak nyújtott támogatás jelentős mentális és egészségügyi előnyökkel járhat, a pozitív hatás így nemcsak annak az oldalán érvényesül, akinek segítünk, de a támogató fél oldalán is.

Hosszú távon viszont először magadról kell gondoskodnod, hogy legyen időd, energiád mások támogatására. A másokról való gondoskodás nagyszerű módja annak, hogy magadról is gondoskodj, nem beszélve arról, hogy olyan kultúrát és környezetet teremt, amelyben másoknak – nem csak neked – lehetőségük van a fejlődésre. Ez viszont csak akkor működhet, ha első helyen te is rendben vagy.