Melyik a legjobb kávéfőző?
A tökéletes kávéról mindenkinek megvan a maga véleménye. Éppen ezért a tökéletes kávéfőző tekintetében sincs konszenzus. A Tudatos Vásárlók Egyesülete szakértőkkel járt utána, hogy a boltokban kapható népszerű termékek közül, melyiknek mi az erőssége vagy éppen a gyengesége. Érzékszervi vizsgálaton is átestek az elkészült italok, emellett számos más szempont szerint is értékelték a gépeket, hogy segítsék az egyéni igények szerinti tudatos választást.
A termékteszt során 16 márka – Bialetti, DeLonghi, Domo, Gaggia, Jura, Krups, Melitta, Miele, Philips, Princess, Qilive, Russell Hobbs, Sage, Siemens, Silvercrest, Smeg – 93 kávéfőzőjét teszteltek laboratóriumban, nemzetközi együttműködés keretében.
Manuális – vagyis őrölt kávéval működő -, automata – vagyis beépített darálóval rendelkező – és kapszulás gépeket is vizsgáltak.
Idén számos új tesztelési szempont is bekerült a korábbi évekből megszokottak mellé:
- Az eszpresszó mellett a cappuccino készítést is értékelték azon készülékek esetében, melyek ilyen funkcióval is rendelkeztek.
- A használhatósági szempontok között vizsgálták, hogy mennyire kontrasztos a kijelző, és jól hallhatóak-e a figyelmeztető jelzések, hogy kiderüljön látás- vagy hallássérültek számára melyik lehet a legmegfelelőbb.
- A személyre szabhatóságot is pontozták, mint kényelmi faktort. Ahol sok kávé fogy, és több felhasználója is van a gépnek, hasznos lehet, ha egy gombnyomással elérhetőek a saját kedvenc beállítások.
Néhány érdekesség a teszteredményekből:
- Ha gyakran előfordul, hogy egyszerre sok adagot kell lefőzni, nem mindegy, milyen gyorsan készül el egy kávé. A tesztelt kávéfőzők esetében ez az érték normál eszpresszó esetében 12 mp és 67 mp között mozgott, míg erős eszpresszó esetében 11 mp és 81 mp között.
- Amiben kevés termék emelkedett ki, az a látás- vagy hallássérültek számára megfelelő kialakítás. E tekintetben 12 olyan terméket találtak, amely inkább kevésbé, de legalább valamennyire segíti a kávéfőző használatát kontrasztos kijelzővel, vagy jól hallható hangjelzésekkel.
- A tesztelt készülékek zajszintje 55 dB és 83 dB között mozgott. A decibelek mellett az is fontos, hogy a hang minősége sem elhanyagolható szempont. Összesítésben szubjektív és objektív értékelés alapján a Siemens EQ300 TF305E04-t értékelték a legkevésbé kellemes hangúnak, rezgésűnek, míg a DeLonghi Nespresso Gran latissima EN 640-t és a Krups XP442C11 Virtuoso-t a legcsendesebbnek.
- Mérték a készülékek energiafogyasztását egy és két csésze eszpresszó, valamint cappuccino készítése közben, illetve stand by módban és az automatikus kikapcsolást követően is. Ez utóbbi jó esetben nulla, a legtöbb termék esetében azonban mérhető volt egy minimális fogyasztás ilyenkor is. Értéke 0,1 és 3,64 Wh között mozgott.
- Egyes termékek már profil létrehozását is lehetővé teszik, vagyis elmenthetjük a kávéfőzőn a saját beállításainkat, s legközelebb egy gombnyomásra készíthetjük a kávét a saját preferenciáink szerint. A tesztelt termékek között 13 olyan gépet találtunk, melyeknél kiválóan működött ez a funkció. DeLonghi, Krups, Philips, Melitta, Miele és Siemens kávéfőzők között keresgéljen, aki ilyet szeretne.
A tesztelt kávéfőzők átlagára 23 000 és 691 000 Ft között mozgott a teszteredmény publikálásakor.
Kávéfőzés szempontjából egyik termék sem bukott el a teszten. Inkább olyan szempontok miatt sorolódtak hátrébb, mint az energiafogyasztás, kellemetlen zaj vagy használhatósági szempontok. Az eredmények alapján az látszik, hogy nem kötelező több százezer forintot költenünk, ha reggel egy jó eszpresszóval vagy cappuccinóval szeretnénk indítani a napot. Összesítésben a legjobbak között találhatunk DeLonghi, Jura, Melitta, Siemens és Krups kávéfőzőket, melyek között 35 000 Ft-os átlagárú termék is van.
A Tudatos Vásárlók terméktesztjében külön-külön szűrhetünk minden vizsgált szempontra, valamint részletesen tájékozódhatunk egy-egy termék specifikációjáról is, hogy ne marketingüzenetek, hanem valós teljesítmény alapján tudjuk kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb kávéfőzőt.
(Kiemelt kép: Andrej Lišakov / Unsplash)