Megfelelési kényszer: így szabadulj meg tőle!

Lehetetlennek tűnő nemet mondás egy sokadik feladatra a munkahelyen; elképzelhetetlen, hogy ne segítsünk a környezetünkben élőkön, még ha magunk nem is számíthatunk segítségre; akkor is elmegyünk egy programra, ha semmi kedvünk, hiszen úgy érezzük, mi vagyunk a felelősek mások boldogságáért… ismerősen hangzik?

Az angolban „people pleasernek” nevezett jelenségnek magyar megfelelője ugyan nincs, ám itthon is jól ismert attitűd, melynek eredete a gyerekkorból eredeztethető. Íme néhány intő jel, hogy a kényszeres megfelelni vágyók közé tartozunk és pár tanács, hogyan ne soroljuk magunkat és igényeinket mindig a sor végére.

Megfelelési kényszer: nehezen húzunk határokat

Nem csak, hogy nehezen húzzuk meg azokat, de sokszor csak utólag, vagy még akkor sem ismerjük fel, hogy egyáltalán hol vannak a határaink az élet bizonyos területein. Ha valami frusztrál, idegesít, az jó jel: a testünk jelzi, hogy valami nem kerek, valaki átlépte azt a bizonyos határt. Az ilyen helyzetekben, például ha a főnökünk még munkaidő után is feladatokkal bombáz, ha a szabadidőnkben sem tehetjük el a céges telefont; ha frusztráltan indulunk el a sokadik, elvben nem kötelező családi ebédre, ahol a passzív-agresszív rokoni megjegyzésekre számítunk, úgy érdemes kiállni magunkért. Húzzuk meg a határt és ne engedjünk belőle!

Megfelelési kényszer: állandó bűntudat

A megfelelési kényszer leküzdését a határok meghúzásában az állandó bűntudat is hátráltatja. A people pleaser személy meggyőződése, hogy ő felelős a környezetében élők boldogságáért. A „barátért”, aki csak akkor jelenik meg, ha szüksége van valamire. Az erőszakos nagymamáért, aki állandóan megjegyzést tesz családi állapotunkra, aki folyton kritizál. Hiába érezzük magunkat rosszul a társaságukban, úgy érezzük, ha nemet mondunk nekik, azzal mi leszünk a felelősök a boldogtalanságukért. Ez természetesen nincs így, mentális jóllétünkért teszünk a legtöbbet, ha bűntudat nélkül ignoráljuk őket. Már csak azért is, mert ha magunkat facsarjuk ki, úgy később azoknak sem tudunk segíteni, akik tényleg rászorulnak. Közhely, de igaz: üres pohárból nem lehet tölteni.

Megfelelési kényszer: konfliktuskerülés

A legtöbb megfelelési kényszerrel küzdő ember tart a konfliktustól, így inkább soha nem mond nemet. Érdemes gyakorolni az asszertív kommunikációt, hogy magabiztosan fejezhessük ki igényeinket, szükségleteinket. Attól még, hogy valamire nemet mondunk, valamiben nem értünk egyet, még nem jelenti azt, hogy gonoszak vagyunk és bántjuk a másikat.

Megfelelési kényszer: félelem a magánytól

A megfelelési kényszer mögött húzódhat félelem is: ha nem segítek nekik, nem fognak szeretni, el fognak hagyni. És sajnos ez a félelem sokszor reális, hiszen azok, akiknek a kedvére teszünk, sokszor nem viszonozzák ugyanazt. Mindez keserűséget is szül, hiszen igazságtalan, ha az egyik fél mindig ott van a másiknak, ám ezt a biztonságot, segítséget már nem kapja vissza. A nemet mondás gyakorlása segíthet: lehet, hogy az efféle emberek eltűnnek az életünkből, ám hosszú távon nem hiányoznak majd – hiszen valójában soha nem is álltunk egymáshoz olyan közel, hogy valódi támaszaik legyünk egymásnak.

Megfelelési kényszer: nehéz a saját igények kifejezése

Gyakran előfordul, hogy aki állandóan mások igényeire figyel, úgy a sajátját szorítja háttérbe, olyannyira, hogy amikor neki lenne szüksége segítségre, már nem is tudja, hogyan kérje azt. A saját igényeink felmérése, megismerése komoly önismereti munkát jelent, de megéri. Szánjunk időt az öngondoskodásra, helyezzük magunkat és fizikai, mentális, lelki jóllétünket előtérbe! Ha tisztában vagyunk az értékeinkkel, könnyebben mondunk nemet olyan dolgokra, amelyek nem építenek, de lehúznak. Szánjunk időt magunkra és azokra a kapcsolatainkra, ahol kölcsönösen megbecsüljük egymást!