Karrierváltás: kockázat, de a csillagos ég is lehet a határ [Interjú]

Vojnits Alíz tizenhárom, a média világában eltöltött év után döntött úgy, homlokegyenest más irányban folytatja pályafutását és az értékesítési mutatókat ecsetre és festővászonra cseréli.

Sokáig – elmondása szerint talán túl sokáig – várt a karrierváltással, másfél év távlatából viszont ma már ő maga is elhiszi: meg lehet élni abból, ami valódi örömet okoz, művészként ráadásul nemcsak neki, de azoknak is, akik végül együtt élnek majd képeivel. A kezdeti félelmeket gyorsan átírták az új kihívások, az első saját kiállítás, az első megrendelések. Megrendelői akár hónapokat is hajlandóak várni, Alíz tervei között pedig ma már a nemzetközi kitekintés is szerepel. Vojnits Alízzal beszélgettünk.

13 évet dolgoztál a média világában értékesítőként. Sikeres voltál, mégsem találtad a helyed. Miért?

Nagyon sokat köszönhetek a Centrál Médiának, hisz az volt a második otthonom, ott nőttem fel és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, sok jó kapcsolatra tettem szert. Viszont egy idő után monotonná vált az egész és 13 év elteltével nem volt már meg a kihívás, kreativitás, előre lépni se tudtam így azt éreztem kimaxoltam és az én terveim ennél messzebb mutatnak.

Kép: Vojnits Alíz

Mikor érezted először azt, hogy váltani kellene? Ehhez képest mennyi idő telt el a kilépésig és a valódi váltásig?

Ez az érzés több hullámban tört rám. Volt hogy egymást követő években, volt hogy évekig azt gondoltam innen megyek nyugdíjba. Így pontosan nem tudom megmondani. Az igazi lökést a párom adta, aki azóta is támogat és menedzsel. Éppen együtt ültünk a kocsiban, amikor kaptam egy telefont azzal, hogy lemondanának egy megrendelést. Ahelyett, hogy megmentettem volna a helyzetet, annyit mondtam, hogy rendben, küldöm a sztornót. Ez volt az a meghatározó pillanat, amikor végül ő mondta ki, amit legbelül én is éreztem: mondj fel. Néhány nappal később tavaly májusban mondtam végül fel.

Mit éreztél, amikor 13 év után utoljára léptél ki az iroda ajtaján?

Öröm, büszkeség, aggodalom, lelkiismeretfurdalás, izgalom, felszabadultság egyszerre kavargott bennem, ugyanakkor kilátástalannak is éreztem a jövőt, hiszen nem volt másik munkahely. Kockáztattam, amiben az is benne volt, hogy a csillagos ég lesz a határ.

Kép: Vojnits Alíz

Mi volt a legerősebb kétséged és hogyan léptél túl rajta?

Egyértelműen a megélhetés volt a legerősebb kétségem, amin akkor sikerült túllépni, amikor eladtam az első képem. Az volt az első pillanat, amikor azt éreztem, talán nem lesz baj, talán én is élhetek valami olyanból, ami örömet okoz ráadásul nemcsak nekem, de másoknak is.

Hogyan kezelted az anyagi függetlenség iránti vágyadat és az édesanyai felelősséget a karrierváltás során?

Minden fillért meg akartam tartani, féltem a “hogyan továbbtól”. A váltás után viszont több időm lett a fiamra és jó érzés volt, hogy nem kellett elszámolnom senkinek sem a szabadidőmmel. Ha egyedül lettem volna, valószínűleg nem aggódtam volna ennyire.

Kép: Vojnits Alíz

Nem sok idő telt el a kilépés és az első kiállítás között és gyakorlatilag azóta sincs megállás, folyamatosak a megrendelések, határidők. Ez mennyire van hatással rád, mint alkotóra? Hogyan kerülöd el az újbóli kiégést?

Általában tiszteletben tartják hogy nem egy nagyipari nyomtató vagyok és ha kell akkor akár egy hónapig is gondolkodom egy képen. Aki ezt nehezebben fogadja el vagy határidőt szeretne megszabni, általában rávezetem finoman. Mert a művészet nem erről szól. Nem szeretnék olyan munkát kiadni a kezemből amire nem tudok büszke lenni, mert sietnem, kapkodnom kellett. Ez lehet, hogy adott esetben több időt jelent, nekem viszont segít elkerülni azt a bizonyos kiégést. Most viszont azt gondolom, hogy a festéssel nem fogok tudni kiégni mert van, hogy 16 óra után úgy kelek fel egy képtől, hogy fel se tűnt hogy ennyi idő eltelt. Egy irodában nehezebb megtalálni azt a munkafolyamatot ami így meg tudja állítani az időt.

Hogyan alakult ki a saját stílusod a festészetben, és mi jellemzi a munkáidat?

Egyszer csak jött… Nem is tudom már hogyan… Talán ami a legjellemzőbb, hogy nem csak festéket használok, hanem hol egy csavart, hol 3D pasztát, textilt vagy bármit amit úgy érzek hogy harmonizál a képpel. Éppen ma nyomtak a kezembe egy kupac tollat, hogy engedjem el a fantáziámat. Az egyik főszereplő anyagom az arany, amivel egy picit a lakás ékszerévé teszem a festményeimet.

Kép: Vojnits Alíz

Honnan meríted az inspirációt?

Az ötletek teljesen véletlenszerűen jönnek és van pár furcsa fotó is a telefonomban (nevet – a szerk.) A legutóbbi ilyen éppen a körmöm volt egy hajókötéllel, amikor észrevettem, hogy milyen jól néz ki a kötélen lévő okkersárga és zöld a lila körmeimmel. Ha nagyon ráállok egy megrendelésre és már azt érzem, magamra erőltetem, akkor leállok. Lehet, hogy pár nap múlva vacsi készítés közben ugrik be a nagy ötlet.. Időt kell adni mindenre. Amíg nincs meg az érzés, nem állok neki.

Tavaly határoztad el, hogy kiállítóként is ott leszel az Art Marketen. Sikerült.

Az elhatározás és a megvalósítás közötti egy év több mint aktív volt. Általában egy- màsfél hét, mire elkészül egy kép. Van, hogy 16 órát festek egy huzamban, ha pár nap kimarad jön a lelkiismeretfurdalás és a hiányérzet. Bár kellenek pihenőnapok. Ebből ki lehet számolni hány képet festettem: kettő-három nagy kép a havi átlagom eddig.

Mi a következő célkitűzés?

Szeretnék külföld felé nyitni. Azt gondolom nagyon sok tehetség teng-leng a világban, így egy olyan galériát szeretnénk nyitni, ahol új, feltörekvő művészeknek adhatunk teret arra, hogy megmutassák a nagyvilágnak mit is tudnak.

Kép: Vojnits Alíz

Mit jelentett számodra a siker korábban és mit jelent most, a karrierváltás után?

Régebben a siker több fizetést vagy előléptetést jelentett, ami persze több munkával nagyobb felelősséggel és stresszel járt volna. Lehet. Most a siker számomra az, hogy az időmet én osztom be, elvihetem minden nap a fiamat az iskolába nyugiban anélkül, hogy az irodába sietnék utána, szép helyen lakhatunk és végre idén először elutaztam vele csak úgy, amiből mostantól rendszert szeretnék csinálni, hogy minél világlátottabb és nyíltabb ember váljon belőle. Örülök hogy példát tudok neki mutatni, hogy olyannal is keresheti az ember a napi betevőt amit szeret csinálni.

A szüleid hogyan értékelik a váltást, illetve a művészeted?

Büszkék, hiszen művész családban nőttem fel, de aggódtak.

Kép: Vojnits Alíz

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik hasonlóan hozzád, régóta gondolkodnak a karrierváltáson?

Nincs alkalmas idő, se helyzet. Talán nekem se kellett volna eddig várni, de jobb később mint soha. Ha valaki azt érzi hogy nem a helyén van és el tudja képzelni magát máshol, akkor merjen lépni, kockáztatni, mert eltelnek az évek nagyon szürkén ahelyett, hogy úgy élnénk, ahogyan valóban szeretnénk.