Tényleg a gének döntik el, hogy kiből válik világklasszis futó?

Egyeseknek a vérükben van a futás, míg mások már azt is alaposan megszenvedik, ha adott idő alatt kell teljesíteniük egy kisebb távot. Vajon milyen tényezők döntik el, hogy kiből válik világszínvonalú maratoni futó, és ki reked meg a szolid reggeli kocogás szintjén?

A futás a legnépszerűbb mozgásformák egyike – állapítja meg a BBC cikke. 2021 és 2022 között jószerivel megduplázódott azon vállalkozó kedvű sportemberek száma, akik maratoni versenyekre neveznek be, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány utáni években az emberek tudatosan fordultak az olyan fizikai tevékenységek felé, melyek révén szorosabbra fonhatják a természettel való kapcsolatukat, másfelől a futás viszonylag egyszerű sport, szinte bárhol végezhető, csak egy megfelelő sportcipő kell hozzá.

De vajon mitől függ, hogy kiből válik világszínvonalú maratoni futó, és ki reked meg a szolid reggeli kocogás szintjén? A tudomány válasza egyszerű: ebben a kérdésben is az egyén genetikai jellemzői döntenek.

A kutatók már húsz éve vizsgálják azt a különleges gént („sprintergén”), mely az elitkategóriás atléták szédületes eredményeiért felel. Jelenleg kétszáz különböző olyan génvariációt ismerünk, mely befolyásolja a sportteljesítményt, s ezek közül mintegy húsz járulhat hozzá a profi futókat jellemző készségek kialakulásához. Fontos azonban hozzátenni, hogy ezek a génvariációk önmagukban még senkit sem tesznek Usain Bolthoz hasonló világklasszissá.

Az ACTN3 jelzésű gén („futógén”) R allélja viszont tényleg kulcsszerepet játszik az extrém sportteljesítmények megalapozásában. A már említett allél, vagyis génváltozat kódolja az izomrostokban megtalálható alfa-aktinin-3 fehérjét, mely az izmok gyorsabb és erőteljesebb összehúzódását teszi lehetővé.

Az Egyesült Királyságban található Essex University kutatói nemrégiben 45 olyan brit férfi és nő génállományát vizsgálták meg, akik a 20-40 esztendős korosztályt képviselték. A nyolc hétig tartó kísérlet során a résztvevők hetente három alkalommal mintegy harminc percet futottak. Henry Chung, a kutatócsoport vezetője elárulta, hogy munkatársaival körülbelül 3000 gént vettek górcső alá, és végül 19 olyan gént találtak, melyek valamilyen módon meghatározták az alanyok teljesítőképességét. A szóban forgó géneket régóta ismeri a tudomány, de az Essex University szakemberei elsőként vázolták fel a mögöttük lévő összefüggésrendszert. Azok a résztvevők, akik a 19 pozitív gén mindegyikét hordozták, mintegy 20 százalékkal tudták növelni kardiorespiratorikus fittségüket – úgy, hogy erre viszonylag rövid idő állt rendelkezésükre.

A 19 gén egyike, az úgynevezett „harcos gén”, vagyis a monoamin-oxidáz A (MAOA) az agresszióval és a nagyobb kockázatvállalási hajlandósággal mutat szoros kapcsolatot. „A harcos gén a túlélési ösztönt hívja elő, mely azt súgja, folytatnod kell a futást, folyamatosan mozgásban kell maradnod” – magyarázta Chung.

A kutatások egyébként azt is bebizonyították, hogy az első modern olimpiai játékok óta a profi futók helyzete sokkal kedvezőbbé vált, köszönhetően az újabb és újabb tréningmódszereknek, vagy épp a futócipő-trendek cserélődésének. Igazolást nyert továbbá, hogy a kitartó edzés tényleg meghozhatja a maga gyümölcsét: idővel bizony gyorsítható az izomrostok összehúzódása és elernyedése, ami nélkülözhetetlen a sikeres atléták számára.