Drámai méreteket ölt a fiatalkori öngyilkosság

Mintegy 62 százalékkal nőtt a fiatalkori öngyilkosságok száma csak az Egyesült Államokban 2007 és 2021 között, azaz alig tizennégy év alatt, tavaly pedig a második világháború óta nem látott számú esetet regisztráltak – írja a CNBC. A helyzet több mint aggasztó, a fiatalok többsége reménytelennek érzi kilátásait, és nem csak az Egyesült Államokban.

A Z generáció tagjai – a most 11 és 26 év közötti fiatalok- egy kockázatos időszakban léptek át a felnőttkorba: egy olyan globális járvány szakította félbe formális középiskolai és egyetemi éveiket, amely mind elszigetelő volt, mind pedig jelentős halálos áldozatot követelt. Sem az okozott veszteségeket nem dolgozták még fel, sem pedig arra nem volt működő receptjük, hogyan térjenek vissza a közösségekbe a hosszú elszigetelődés után, amikor a globális gazdasági instabilitással is szembe kellett nézni és a világ több pontján is háborúk törtek ki.

A társadalmi és gazdasági spektrumon belül lévő gyerekek közül sokan érzik úgy, nagyobb nyomás nehezedik rájuk, hogy pénzügyileg vagy szakmailag is sikeresek legyenek, kevésbé optimisták viszont azzal kapcsolatban, hogy képesek lesznek túlszárnyalni szüleiket.

„A tehetős és a kevésbé tehetős gyerekek is jelentős stresszfaktoroknak vannak kitéve. Ha a frusztráció mögött más ok-okozati összefüggések is húzódnak meg, abban nincs különbség, hogy ha ezek a tényezők egy bizonyos sebezhetőségi szinttel kölcsönhatásba lépnek, kialakulhat az öngyilkossági hajlam” – mondja Michele Berk, a Stanford Egyetem pszichiátriai és viselkedéstudományi segédtanára.

Még azok a fiatal felnőttek is, akik látszólag minden anyagi vagy oktatási előnnyel rendelkeznek, a jelenlegi gazdasági és politikai helyzet miatt tapasztalhatnak olyan nyomást, amivel az előző generációknak nem kellett szembenézniük.

A fiatalok úgy érzik, hogy nem tudnak „jelentős különbséget” tenni.

A pénzügyi instabilitás jelentős tényezőnek bizonyult a fiatalkori öngyilkosságokban. Egy 21 000 fő részvételével végzett vizsgálat szerint az 5 és 19 év közötti fiatalok közül azok, akik a legszegényebb területeken éltek, 37 százalékkal nagyobb valószínűséggel követtek el öngyilkosságot.

Azonban a trend olyan fiatalokat is érint, akiknek látszólag mindene megvan. Azok a tinédzserek vagy fiatal felnőttek, akik jómódú környezetben nőnek fel vagy felsőfokú tanulmányokat folytatnak, elméletileg több erőforrással és kevesebb stresszel kellene, hogy megküzdjenek, mint alacsonyabb jövedelmű társaik.

„El tudom képzelni, hogy az emberek azt gondolják a gazdag gyerekekről, hogy minden előnyük megvan az életben” – mondja Berk. „Sajnálatos módon viszont a depresszió vagy a reménytelenség és az öngyilkosság olyasmi, ami belülről fakad” – teszi hozzá.

Nehéz többre törekedni, amikor mindened megvan – és amikor az, amit birtokolsz, nem tesz boldoggá. Az anyagi bőség maga is alááshatja az ambíciót. Míg a Z generáció előtt a fiatalok valóban úgy érezték, képesek megváltani a világot, úgy tűnik a mostani fiatalok egyre kevésbé hiszik azt, valaha is képesek lesznek valódi hatást gyakorolni. A klímaváltozás szintén hatalmas probléma, amit a gyerekek is tudnak, éreznek, egyre több mindenkinél alakul ki a fentiek mellett klímaszorongás is.

Önbizalom az instant visszajelzések korában.

A közösségi média magasabb szintű összehasonlítást hozott a mostani fiatalok életébe. Míg az olyan alkalmazások, mint az Instagram vagy a Facebook, amelyek bizonyítottan károsak a tinédzserek mentális egészségére, a legtöbb szülő számára ismeretlen fogalom voltak, a mostani generáció már az instant visszajelzések korában nőtt fel.

„A közösségi média nagy kihívás, amivel a ’80-as vagy ’90-es években született emberek nem találkoztak. Magában véve ez nem okoz depressziót. Inkább az a probléma, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogyan navigáljanak ezen a területen, és a szülőknek nehézségei vannak ennek megtanításában, ahogyan az online zaklatások megelőzésében, kezelésében sincs tapasztalatuk” – magyarázza a szakértő.

Nem elég a második legjobbnak lenni. Nem elég jó embernek lenni.

A teljesítménykultúra is mérgezővé válhat. Az affluens területeken nevelkedett gyerekeknek végtelen lehetőségük van, de az iskoláktól és a szülőktől érkező nyomás azt kommunikálhatja számukra, hogy csak egy út vezet a sikerhez.

„A mindent vagy semmit gondolkodás, miszerint nem elég a második legjobbnak lenni és nem elég jó embernek lenni, jelentős nyomást helyez a gyerekekre. Az számít, hogy elérj bizonyos dolgokat. De csak egy gyerek lehet a legjobb tanuló, csak egy gyerek lehet a legjobb bármilyen sportban, csak egy gyerek kaphatja meg azt a dicsőséget” – magyarázza Berk. „A szülők úgy gondolják, hogy a gyereküket bejuttatni egy jó egyetemre úgy működhet, mint egy mentőmellény egy gazdasági bizonytalanságok tengereiben. Ez a mentőmellény viszont viselkedhet ólom mellényként is, ami megfullaszthatja a gyerekeket” – teszi hozzá.

A gyerekek már kisgyerekkoruktól kezdve úgy érzik, hogy bármilyen hiba súlyos következményekkel jár, és reprodukálniuk kell szüleik sikerét, de a 70-es vagy 80-as évek fiatal felnőtteinek teljesen más kihívásokkal kellett szembenéznie.

„Az élet, a felsőoktatás általában megfizethetőbb, az egészségügy pedig olcsóbb volt” mondja Berk. „Volt némi játékterünk a rendszerben. Egy gyermek elkövethetett néhány hibát, kipróbálhatott dolgokat, és elhagyhatott dolgokat. Nem volt ekkora hangsúly a korai gyermekkori sikereken.”

Sok szülő nem lenne képes megfelelni a saját elvárásainak sem: 1980-ban a jelentkezők 21 százaléka nyert felvételt a Yale Egyetemre. 2023-ban ez a szám csak 4,4 százalék. A Kaliforniai Egyetemre 1989-ben a jelentkezők 42 százalékát vették fel. 2023-ban ez a szám csak 9 százalék, míg a Harvardon a korábbi 18 százakékos felvételi arány csökkent alig 3 százalékra.

Mit tehet a szülő?

A cél egy olyan biztonságos környezet megteremtése, ahol a gyerekek ítélkezés nélkül beszélhetnek arról, hogyan érzik magukat, ahol nem kell titkolniuk kétségeiket, frusztrációjukat, problémáikat vagy az esetleges hibáikat. Az okok között számtalan globális kihívás, makro- és mikrokörnyezeti stresszfaktor húzódhat meg, amelyekkel mindenki másképp birkózik meg. Ha pedig úgy látjuk, kérjük szakértő segítségét, aki segíthet nemcsak a gyereknek, de adott esetben a családnak is a helyzet megfelelő kezelésében és a helyes támogatásban.