102 éves korában elhunyt a XXI. századi divatikon, Iris Apfel

Igényesnő.hu Igényesnő.hu | 2024.03.02 | Nőiség | Olvasási idő: 3 perc
102 éves korában elhunyt a XXI. századi divatikon, Iris Apfel

102 éves korában elhunyt Iris Apfel, az extrém kiegészítőiről ismert üzletasszony, belsőépítész, a XXI. század egyik legizgalmasabb divatikonja, aki egész életében arra törekedett, hogy a konvenciók helyett a saját útját járja. Iris Apfel pénteken, a Florida állambeli Palm Beachen lévő otthonában tért végső nyugalomra.

„Bármit is csinálok, azt teljes erőbedobással, szenvedéllyel csinálom. Becsületesen beleteszem a szívem és a lelkem, ez hajt engem. Addig hajtom magam, amíg csak lehet, szenvedélyesen szeretem a kihívásokat” – árulta el motivációja titkát korábban a CNN kérdésére.

Iris Apfel, eredeti nevén Iris Barrel, Queensben, New Yorkban született 1921-ben zsidó szülők gyermekeként.

Elmondása szerint 11 éves kora óta vásárol, amikor édesanyja először adott neki 25 dollárt egy húsvéti ruha megvásárlására. Az évek során igazi gyűjtővé, gyűjtögetővé vált. 2015-ben a Vanity Fairnek azt mondta, hogy még mindig hordja a ruhát, amit akkor viselt, amikor először találkozott férjével évtizedekkel ezelőtt. Carl Apfel 2015-ben, 101. születésnapja előtt néhány nappal hunyt el.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Iris Apfel (@iris.apfel) által megosztott bejegyzés

1948-ban házasodtak össze, néhány évvel később pedig megalapították az Old World Weavers nevű vállalkozást, amely lehetővé tette számukra, hogy összekössék két szenvedélyüket, a textíliákat és az utazást. Apfel soha nem vonult vissza teljesen, mindig is úgy gondolta, hogy a nyugdíjazás „rosszabb sors, mint a halál.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Iris Apfel (@iris.apfel) által megosztott bejegyzés

90 éves volt, amikor a Kate Spade reklámkampányának arca lett, nem sokkal később pedig saját sminkkollekciót dobott piacra a MAC Cosmetics-sel, de tervezett saját kiegészítő, ruha és bútor kollekciót is a Home Shopping Networknek. Sosem a márka nyűgözte le, az egyediséget és a stílust kereste, ugyanolyan boldog volt, ha bolhapiacokon nézelődhetett, mint a luxusüzletekben különleges darabokat vadászva.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Iris Apfel (@iris.apfel) által megosztott bejegyzés

Apfelt egyszer megkérték, hogy három szóban foglalja össze életszemléletét: „Csak egy utazás” – mondta hozzátéve, hogy érdemes kiélni.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!